Szücs György szerk.: Magyar Vadak Párizstól Nagybányáig 1904–1914, Családi vezető (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2006/2)

MŰFAJOK ÉS MEGOLDÁSOK: TÁJKÉPEK, CSENDÉLETEK, AKTOK A 20. század elején a TÁJKÉPEKNÉL a fény-árnyék használatnak egyre kevesebb szerepe jutott a tér érzékeltetésében. A művészek azzal kísérleteztek, hogy a különböző színfelületek, formák összhangjával hogyan érhető el a kívánt térhatás. Ha összehasonlítjuk Perlrott Csaba Vilmos Nagybányai utca és Bornemisza Géza Kilátás a hegyre című festményét, látható, hogy a két festő különböző módon érzékeltette a teret. Perlrott művén a mélység érzetét az kelti, hogy a középpontba fut az út, ahol a sötétebb színek jelzik a lomb árnyékát. Bornemisza pedig úgy helyezte egymás mellé a színfoltokat, hogy azok árnyalatbeli különbségei térhatást eredményeznek. Perlrott Csaba Vilmos: Nagybányai utca, 1909 Haas János gyűjteménye Bornemisza Géza: Kilátás a hegyre, 1910 körül. Kieselbach Tamás gyűjteménye Ziffer Sándor: Nagybányai főtér, 1908 Kieselbach Tamás gyűjteménye A nagybányai főtér 1996-ban A nagybányai városrészleteken megfigyelhetők a magyar Vadakra jellemző sajátosságok: a felülnézet, a kék kontúrok, a rózsaszín különböző változatai. A gyakori felülnézet - melynek használatát a magyar festők nagyon kedvelték - ezeknél a festményeknél a Nagybánya főterén álló István-toronyhoz köthető. Vessük össze Ziffer Sándor Nagybányai főtér című képét az István-toronyból készült archív fotóval! A 35 méter magas István-torony a Szent István király emlékének szentelt, gótikus templom maradványa. Körbefutó kilátó-folyosójával és toronysisakjával a nagybányai városkép emblematikus látványa. A torony a Cinteremkertben áll, amely Nagybánya lakóinak és a festőknek volt kedvelt sétáló- és szórakozóhelye.