Passuth Krisztina - Szücs György - Gosztonyi Ferenc szerk.: Magyar Vadak Párizstól Nagybányáig 1904–1914 (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2006/1)

ITTHON ÉS A NAGYVILÁGBAN - SOPHIE BARTHÉLÉMY: Pan! Dans l'oeil... A magyar Vadak fogadtatása a párizsi szalonokban a korabeli francia kritikák tükrében (1904-1914)

Czóbel Béla párizsi kiállítási katalógusai 1926 és 1930 A Les Fauves 1904-1908 katalógusa Bing Galéria, 1927 arcképi Intérieur gris, avec fille [Szürke enteriőr lánnyal], de főképpen a Paysage décoratif [Dekoratív tájkép] c. kiállított képein, ez utóbbi kimondhatatlanul furcsa, de legalább annyi az érdeme, hogy szokatlan szemszögből láttatja a természetet."

45 Thiébault-Sisson ugyanabban az évben mértéktartóbban nyilatkozik: „Érjük be azzal, hogy a magyart Czóbelnek hívják, és temperamentumos ember."

47 „1927 áprilisában a Bing Galéria, összehozva kiállításán a kezdetek legfontosabb művészeit, joggal hívta közéjük Czóbelt, akit méltánytalan lett volna kihagyni; ő egyike volt a homályban maradó küzdőknek, amit ugyancsak sajnálhatunk, mert annak ellenére, hogy művei zavarosan túlzsúfoltak, ami árt nekik, az École de Paris e csehszlovák [sic!] művészében volt mégis egy lázongó, de patetikus líraiság."

50 Czóbel Béla a ragyogó kezdetek, több párizsi kiállítás és a kritika jelentős figyelme ellenére sokáig ismeretlen volt a nagyközönség előtt, és csak az ötvenes évektől fedezték fel újra Franciaországban, amikor a párizsi Zak Galéria számos retrospektív kiállítást szentelt neki: „Legutóbb a Zak Galériában abban a kellemes meglepetésben volt részem, hogy beszélgethettem egy festővel, aki 1905-ben kétséget kizáróan igazi Fauve volt [...]: Az akkor húszéves Czóbel volt az. Most is ereje és tehetsége teljében van, de azóta sok iskolát megjárt; sok más átalakulás között volt kubista is, de fauve képei elvesztek. Dunoyer de Segonzac mondja a Czobel-kiállítás legutóbbi katalógusának előszavában: »íme egy nagy festő, aki egészen fiatalon kirobbanó sikert aratott Párizsban. Emlékszem, hogy 1910-ben a Salon d'Automne egyik termében Czóbel képei a nagy öregek, Matisse és Rouault művei mellett voltak kiállítva, anélkül, hogy a legcsekélyebb mértékben is hátrányos lett volna számukra ez a szomszédság«."

48 Braque, Czóbel másik közeli barátja, így emlékezik pályája kezdetére: „1906-tól kezdve, amikor is az Indépendants-szalonon képeink egymás mellett lógtak az első sorban a Fauve teremben, a maga útját járta, ami nem volt mindig a legkönnyebb."

49 A francia sajtó ekkor egyhangúlag az École de Paris egyik legnagyobb festőjének ismerte el: „Egyike a legjobb még élő »ex-Fauve«-oknak, vagy akár a legjobb" - jelentette ki 1957-ben Jean Bouret a FrancTireur hasábjain. 1927-ben, látva a Bing Galériában Czóbel Deux Peintres (Két festő / Festők a szabadban, kat. sz. 108.) című képét, még Louis Vauxcelles is megváltoztatja húsz évvel korábban tett rosszindulatú megjegyzéseit: További Nyolcak megmérettetése a szalonokban: Czigány, Berény és Márffy Igaz ugyan, hogy Czóbel Béla volt szinte az egyetlen a Párizsban járt magyar festők között, akit „megtisztelt" a francia sajtó, de azért azok a honfitársai sem kerülték el a párizsi Szalonok látogatóinak kritikus szemléjét, akikkel együtt alapította a Nyolcak első magyar avantgárd csoportját. Czigány Dezső Budapest, München és Nagybánya után maga is ösztöndíjat kapott 1904-ben Párizsba. A háború után visszament Párizsba, majd 1930-ban végleg hazatért. Részvételével az 1906-os Salon des lndépendants-on, melynek főattrakciója Matisse híres Bonheur de vivre (Életöröm) című képe volt, kivívta a Monde Illustré kritikusának, A. Boisard-nak szarkasztikus kommentárját: „Vessenek egy pillantást kérem azokra a nőalakokra, akik M. Désiré Cziganyt megihlették: Cocoffe [Kokott]. Noha mindegyiket egyformán nevezi, hiszen így írja be őket a katalógusba: Kokott 1197; Kokott 1198; Kokott 1199; Kokott 1200; Kokott 1201; Kokott 1202; Kokott 1203; biztosíthatom önöket, hogy a képeken különbséget tesz köztük. De nem éppen szépnek látja őket, nekem elhihetik."

51 Honfitársát, Berény Róbertet sem kímélte a francia kritika. Ő 1905ben érkezett Párizsba, s három-négy hónapig tanult a Julian Akadémián, ahol felfigyeltek rajztehetségére. Rendszeresen megfordult Gertrude Stein szalonjában, itt találkozhatott Matisse-szal, Picassóval és Braque-kal.