Passuth Krisztina - Szücs György - Gosztonyi Ferenc szerk.: Magyar Vadak Párizstól Nagybányáig 1904–1914 (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2006/1)

TÉMÁK ÉS MŰFAJOK - KEMÉNY GYULA: Francia nyomvonalak a magyar Vadak és a neósok festészetében. Egy restaurátor feljegyzései

A színek alapelemei a piros, sárga, kék pigmentek. Kizárólag ezekből állíthatók elő az alapszínek, amelyek semmilyen más színből nem keverhetők ki. A három részre felosztott színkörön belül mindig a két egymás mellett lévő alapszín keverékéből jön létre a harmadik alapszín komplementere: piros + sárga = narancs: a kék komplementere sárga + kék = zöld: a piros komplementere kék + piros = lila: a sárga komplementere Az alapszínekből mindössze két színt keverhetünk össze tetszőleges arányban, ehhez harmadik színként csupán a fehér alkalmazható, amivel - a mennyiségtől függően - a tónusfokozat, azaz a világos vagy sötétebb árnyalat beállítható. A három alapszín egyetlen festékmasszává való összekeverése nem ajánlatos, ugyanígy az alapszínnek a komplementerével való összevegyítése sem, mivel ez a színek megsemmisülését, elpiszkolását eredményezi. Továbbá a neoimpresszionista festőnek száműznie kellett a földfestékeket, a barnákat és okkereket. Ehhez többnyire a fauve-ok is tartották magukat. A paletta színei Az impresszionisták Az impresszionisták szándékosan a tubusszínek szűk tartományából gazdálkodtak, tudatosan rákényszerítve magukat a színek felbontására és az optikai színkeverés alkalmazására. Egyszerű palettájukon csupán a spektrum színeihez legközelebb álló színek fordulnak elő: krómsárga, narancs, cinóber, krapplakk, ultramarin, párizsi kék, Veroneseés smaragdzöld. ólom- vagy cinkfehér Az impresszionista paletta színeiből a violaszínt, a Veronese-zöldet és a párizsi kéket gyakran használták a fauve-ok is A festőnek a fehér színekkel megfontoltan kellett bánnia, ugyanis akkor még nem létezett a titánfehér. Az ólomfehér befeketedett, a cinkfehérnek pedig nem volt elég fedőereje. Nem beszélve arról, hogy a Veronese-zőld (az impresszionista paletták állandó színe), amely rézbázisú festék, nem keverhető sem az ólom-, sem a cinkbázisú fehérrel. A Fauve-ok Cinkfehér, krómsárga, kádmiumsárga, okker, cinóbervörös, alizarin krapplakk, viola, kobaltkék, ultramarinkék, viridienzöld: ezek a színek voltak Matisse és Derain collioure-i palettáin. ólom- vagy cinkfehér A szívó, sok nedvességet felvevő alapozás miatt az olajfestéket lehetőleg kevés hígítással vitték fel a hordozó felületre. Szinte tubussűrűségben használták az olajfestéket, olykor tiszta pigmenttel is dúsítva a matériát, ami ezáltal egy olyan matt felületet adott, amely elnyeli a fényt, és a felületi reflexek nem törik meg a szín erejét. Ezt az effektust leginkább a Die Brücke művészei használták. A magyar „jolly joker" szín A lazacrózsaszín, a mályva rózsaszín vagy ennek hidegebb variánsa, a ciklámen - a neós paletta „hangvillája". Jelenléte átértelmezi képen a többi színkapcsolatot is. Mivel ez egy természettől „elvonatkoztatott" szín, e jellegénél fogva a társaságában lévő többi színt is képes elemelni a naturális vonatkozásaitól. Ezzel a színnel egyaránt festettek eget, földet, fákat, vizet vagy alakokat, ebben a színben bármelyik képi elem megjelenhetett, és ettől a motívumok azonnal „átírt" elemeivé válhattak a kompozíciónak. Ebben rejlik a szín jolly joker funkciója. E színnek a legkülönbözőbb fokozatai léteznek, a meleg rózsaszíntől egészen a hideg lilába hajló árnyalatig, és különböző színintenzitással sugározhatnak. Kikeverése maximum három színből történik, amiből az egyik a fehér. A szín tónusa függ attól, hogy az alizarin krapplakkot és a violaszínt milyen arányban adagoljuk a cinóberhez és a fehérhez. Ez a szín nagyon hatásosan kombinálható a hideg oxidzölddel és a kék színekkel. Ezek a hideg színek a tónusfokozataikkal szintén jellemzői a neós koloritnak, amelyek sajátosan hűvös hangolást adnak a magyar képeknek (pl. Perlrott, Tihanyi, Bornemisza, Ziffer, Márffy). A mályva- és lazacrózsaszín először Gauguin festészetében nyert különös jelentőséget, amely Matisse-nak is köszönhetően sokféle árnyalatban fölkerült a magyar Vadak palettájára. A francia újító szellemre fogékony magyar neósok leggyakrabban használt színéről van szó, amit főleg a 20. század első évtizedében hoztak divatba. Később ezt a Nyolcaknál felváltotta a krapplakk (sötét bordó), majd még később a konstruktivista szemlélet a kéket hozza divatba. A formátum E színhasználattal egyenrangú másik jellegzetessége a magyar Vadaknak a szabályos négyzet alakú képforma gyakori alkalmazása. Ennek a formátumnak a használata a szecesszióban terjedt el leginkább. A magyar festők közül Ferenczy élt leggyakrabban ezzel a lehetőséggel, majd őt követően Ziffer, Boromisza és Tihanyi. De szinte minden neós nagybányai festő kipróbálta ezt a szabályos négyzet alakú képmezőt. Ez a formátum kibillenti a látóhatárt a látványfestészetben megszokott helyéről. A kompozíción belül a horizont vagy magasra, vagy túl mélyre