Passuth Krisztina - Szücs György - Gosztonyi Ferenc szerk.: Magyar Vadak Párizstól Nagybányáig 1904–1914 (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2006/1)
TÉMÁK ÉS MŰFAJOK - SZÜCS GYÖRGY: Táj és természet, ember és város
A Mária-ház Nagybányán 2005-ben Kettejük között az átmenetet Iványi Grünwald Béla képviselte, aki sohasem adta fel a született kolorista habitusát, de már az 1900-as évek elejétől tanulmányozta, hogyan lehet a kompozíciót - szerkezetének és témájának megőrzése mellett - hol elemi ecsetvonásokból, hol szélesen kezelt síkokból felépíteni. Egy 1906-1908 körül festett dekoratív, kontúros nagybányai tájképével pedig mintha Rippl-Rónai lankás pireneusi tájainak színes-plasztikus parafrázisát akarta volna megalkotni. 23 „Állhatatlannak mondják, mert stílusát, fölfogását nem egyszer hirtelen megváltoztatta - állapította meg a festőnek induló művészet-teoretikus Lehel Ferenc. - Alig festette meg [...] Ferenczyszerű képeit, az Itatót, a Tavaszi Kirándulást, jóval a kecskeméti telep megalapítása előtt, még Nagybányán a fiatal Matisse-tanítványokhoz csatlakozott, kiknek hatása alatt egy csudálatos színezetű, halványan Ferenczy Károly: Templom, 1903. Magántulajdon árnyékolt, nagy dekoratív csoportképet festett körüldrótozott szimbolikus alakokkal. így posztimpresszionista szellemében, dekoratív elgondolásában utóiérte, sőt elhagyta Ferenczyt, aki mögött addig minden zamatos koloritja, közvetlen temperamentuma ellenére kissé elmaradt." 24 A szervesen egymásra épülő francia művészeti folyamatokkal (neoimpresszionizmus-fauvizmus) szemben tehát azt állíthatjuk, hogy a hazai modernizmus bölcsőjének tekintett nagybányai művésztelepen a kísérletező kedvű Iványi Grünwald kivételével az alapítók műveiből, szemléletéből közvetlenül nem, vagy csak nehézkesen vezethető le a fiatalok „neós" művészete, hiszen a késznek mondott művek előtt állva Rétiek - megelőző tapasztalataik alapján tulajdonképpen érthetően - csupán azok vázlatszerűségét, befejezetlenségét érzékelhették. Hasonlóképpen képzelhetjük el a képzőművészettel is kacérkodó, híres kabarészerző, Nagy Endre párizsi látogatását, amikor a Matisse műtermében látott festmény redukált vonalait és színeit túl „kevésnek" találta egy befejezett műhöz, s a francia mesternek a leegyszerűsítés folyamatát dokumentáló rajzsorozata sem győzte meg az ellenkezőjéről. 25 A ma fellelhető „leletanyag" alapján a legprogresszívebb nagybányai fiatalok képalkotásában két alapvető, dichotomisztikus elvet figyelhetünk meg. Egyrészt a Párizsból hozott, radikálisan új vizuális szemléletük ellenére ugyanazt a tapasztalati iskolát járták végig, mint elődeik, másrészt fizikai természet-közeliségük és szellemi elköteleződésük kizárta a nagyváros-festészetet, azok karakterisztikumait (mozgásábrázolás, nézőpont stb.) viszont előszeretettel adaptálták az általuk témává emelt kisváros részleteinek feldolgozásához. „A fiatalság pedig, élen a nagytehetségű Czóbel Bélával és a sok megújhodáson átment Grünwalddal, más szerepet vállalt. Továbbra is festette azonban a Kereszthegyet, amelyiknek csonka kúpalakja, éppúgy, mint művészeti szerepe annyira emlékeztet a japánok Fuji hegyére; ezután is festette az apró bányászházikókat, a református templom vörös bádogfedeles tornyát, a város körüli kaszálókon gyűjtött szénaboglyákat, a terebélyes gesztenyefákat. A képtárgyak tehát az új stílus mellett is a régiek maradtak, mert Nagybánya vonzóereje a kedvezőtlen körülmények dacára is a régi maradt" - írta 1912-ben az egykori Hollósytanítvány: Felvinczi Takács Zoltán művészettörténész. 26 Ziffer Sándor: Tájrészlet kerítéssel, 1910-es évek eleje. Kat. sz. 284.
