Passuth Krisztina - Szücs György - Gosztonyi Ferenc szerk.: Magyar Vadak Párizstól Nagybányáig 1904–1914 (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2006/1)

ITTHON ÉS A NAGYVILÁGBAN - PASSUTH KRISZTINA: Francia Vadak, magyar Fauve-ok

Cité Falguiére - régi műtermek A Montparnasse Múzeum belső udvara a régi műtermekkel Rue Campagne Première - műtermes ház Fotó: Batár Attila, 2005 Fotó: Batár Attila, 2005 Fotó: Batár Attila, 2005 vizsgáljuk, akkor felmerül a képek minőségének kérdése. Ha a hazai fauve-ok csak mint a franciák epigonjai működtek volna, semmi nem indokolná, hogy a nemzetközi érdeklődést elnyerjék. Minőségi megmérettetésük egyébként sem lehetséges, ha csak a magyar szempontokat érvényesítjük. Úgy tűnik, a francia, illetőleg a nemzetközi publicisztikában az elfogadás legalábbis részben (a Matisse-körre és a Párizsban kiállító magyarokra vonatkozóan) már az adott korszakban valamelyest megtörtént, hogy azután a művészettörténeti feldolgozásokból nagyrészt eltűnjön. Az elsők közé Georges Duthuit és Gaston Diehl tartozott, akik ismét felhívták a figyelmet Czóbel Bélának, mint az egyik legkorábbi fauve festőnek a jelentőségére. Matisse veje, Georges Duthuit feltehetően még éppen Matisse szemléletét és szimpátiáját megőrizve foglalkozott Czóbel jelentőségével. Gaston Diehl pedig könyvében - amely az egyik legkorábbi, valóban igényes áttekintés a fauve mozgalomról - Czóbelnek mint az utolsó élő fauve festőnek alkotásait s személyiségét elismerően mutatta be, és képeit is reprodukálta.

10 A későbbiekben ez ismét feledésbe merült, egészen az 1999ben rendezett nagyszabású párizsi tárlatig, ahol viszont a magyaroknak nem jutott főszerep, hanem elsősorban az oroszok, skandinávok, németek kerültek a figyelem előterébe. A magyar fauve festészet nem a Matisse-iskola egyszerű kisugárzásaként fejlődött ki, noha az kétségkívül hatott rá, de csak 1908 után. A magyar fauve festészet már két évvel korábban is létezett, tehát még mielőtt a Matisse-iskola a tanítványok előtt megnyithatta volna kapuját. (Más volt a helyzet a norvég vagy éppen az amerikai fauve festőknél, akik elsődlegesen a Matisse-iskolában tették magukévá, s nem annyira saját maguk alakították ki látásmódjukat.) Sőt, magyar szempontból éppen ez az 1908 előtti időszak volt a legfontosabb, amikor a hazai fiatalok éppen a fauvizmus révén léptek ki a korábbi nagybányai szemléletből. Ez tette számukra lehetővé, hogy már 1906-ban tudatosan is megtagadják a nagybányai plein air festészet abszolút érvényességét, méghozzá ott a helyszínen. Ez az esemény - amiről a különböző szemtanúk némileg eltérően számolnak be - volt az első és leghatározottabb fellépése annak az új generációnak, amelyet a későbbiekben nem fauve-nak, hanem neósnak kereszteltek el. Az a tény, hogy a Czóbel Béla körül tömörülő fiatalok (valamint a velük szimpatizáló egyetlen tanár, Iványi Grünwald Béla) akkor együttesen és nyilván kicsit harsányan léptek fel mestereik, valamint az általuk képviselt konzervatívabb szemlélet ellen, magában rejtette egy elszánt és cselekvőképes művészeti csoport kialakulásának lehetőségét. Erre mégsem került sor. Ez a társaság nem szerveződött sohasem csoporttá, még egy tárlat idejére sem, mint ahogyan a francia fauve-ok gyakorlatilag a kiállítások révén váltak, legalábbis egy-két évre, csoporttá. A magyarok erre vagy nem törekedtek, vagy nem tudták igazán megszervezni. Mindenképpen hiányzott közülük egy olyan karizmatikus figura, mint akit Párizsban Henri Matisse testesített meg, s akit a kritikusok - egybehangzóan - a csoport vezetőjének, „fauve-chef'-nek tekintettek. Czóbel körül sorakoztak fel azok a nagybányai fiatalok, akiket képei frissességének puszta látványa meggyőzött arról, hogy mostantól kezdve egyszerre másként kell festeni, mint ahogy az Nagybányán eddig szokásban volt, s nyilvánvalóvá vált, hogy az irányító szerepre ő lenne a leginkább elhivatott. De ez a szerep őt láthatólag meg sem kísértette, az általa kiváltott hatás, a körülötte kikristályosodó mozgalom vonzereje egyáltalán nem kerítette hatalmába. Kilépett ebből az otthoni körből, és visszament Párizsba. A magyar fauve-ok a továbbiakban mindenki által elismert vezető egyéniség, koordináló személyiség nélkül maradtak, legalábbis 1909-ig. Az 1909 év végétől Kernstok Károly, a már Budapesten formálódó valódi csoport, a Nyolcak központi figurájává vált. Amíg viszont szigorúan véve a magyar Vadak történeténél maradunk, addig Kernstok vezető szerepével igazában nem számolhatunk. Magyar Fauve-ok Párizsban A magyar Vadak tevékenységét, művészeti teljesítményét, újszerű gondolkodásmódját és festői gyakorlatát több oldalról is elemezhetjük. Az egyik, meglehetősen kézenfekvő szempont a korabeli magyar művészetben elfoglalt helyükre és szerepükre vonatkozhatna.

11 A másik, mindeddig kevésbé feldolgozott és végiggondolt megközelítés a francia fauve mozgalmon belül a magyar fauve-ok helyének és jelentőségének megállapítása, analógiáinak, eltéréseinek, valamint specifikumainak a franciákkal történő összehasonlítása. Természetesen a magyaroknak nemcsak szorosan vett párizsi kollégáikkal, hanem az egész nemzetközi színtérrel való összevetése is lehetséges, de éppen a téma feldolgozatlanságára való tekintettel erre a feladatra most itt nem vállalkozunk. A magyar fauve-ok társasága - ahogy korábban is utaltunk rá - nem alkotott koherens egységet, éppen ezért tevékenységüket csak egyénenként, kisebb csoportonként elemezhetjük. Jelenlegi szempontunk az, hogy a magyarokat elsődlegesen a francia fauve-okhoz viszonyítva vizsgáljuk. Mindehhez természetesen hozzátartozott az az életforma is, amit akkoriban a fiatal, bohém festők éltek, s ami tevékenységük számára megteremtette a társadalmi keretet. Ide tartoznak a nyomorúságos, komfort nélküli, bár adott esetben festői műteremlakások is, például a Cité Falguiére-ben vagy a Grande-Chaumiére-ben, amelyek