Passuth Krisztina - Szücs György - Gosztonyi Ferenc szerk.: Magyar Vadak Párizstól Nagybányáig 1904–1914 (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2006/1)

PÁRIZSTÓL NAGYBÁNYÁIG - BUDAPEST - MOLNOS PÉTER: Kelet Párizsa a magyar Ugaron

Ziffer Sándor: A Baross tér, 1908. Kat. sz. 274. megszületésének helye nem köthető közvetlenül a magyar fővároshoz, mégis - az alkotók pályájában és a művek utóéletében - számos momentumot találhatunk, mely a tanulmány címe által sugallt topografikus megközelítési módot hitelesítheti. Ha az alkotók és az őket támogató művészeti írók nem is tartóztatták meg magukat Magyarország és Budapest hangos, nagy nyelvi leleménnyel fűszerezett kritikájától, azért ennek ellenére itt (is) tanultak, itt béreltek műtermeket, műveiket itt állították ki, itt folyamodtak ösztöndíjakért, itt alapították rövidéletű egyesületeiket, itt ültek kávéházakban, az itteni lapok írtak róluk zömében maró gúnnyal megfogalmazott - újságcikkeket, s végül is műveik egy jelentős része ebben a művészeti közegben kereste, ám általában nem találta meg vásárlóját. Tanulmányom ezeket a helyszíneket, a modern magyar festészet - e nehezen vevőre találó párizsi importáru - hazai „bevezetésének" színtereit próbálja felsorakoztatni, miközben kísérletet tesz annak bebizonyítására, hogy az új magyar festészet úttörői számára a „Párizstól Pocsolyavárosig" tartó út talán nem is jelentett olyan mérhetetlen, nehezen feldolgozható zuhanást.' Iskolák Az az ellenállhatatlan lendület, mely az újító szellemű magyar művészeket Párizsba hajszolta, részben a magyar művészképzés konzervatív attitűdjéből eredeztethető. Az ország egyetlen szépművészeti akadémiája, a hosszú és gyakran változó nevű Országos Magyar Királyi Mintarajziskola és Rajztanárképző 1871-es alapításától fogva jó három és fél évtizedig a bécsi és müncheni akadémiák 19. századi stílusát próbálta átplántálni hallgatóiba.

2 A szigorú és pedáns konzervativizmusáról hírhedt Keleti Gusztáv igazgató a Tudományos Akadémia tagjaként, a Képzőművészeti Társulat igazgatójaként, a kormány szakértőjeként és nem utolsó sorban cikkek, tanulmányok százait jegyző kritikusként kora legbefolyásosabb „megmondó embere" volt művészeti kérdésekben. Hatalmas tekintélye ellenére az utókor, s talán leginkább a magyar modernizmus - e kiállításon is bemutatott - képviselői elsősorban azért a szállóigévé vált jelzős szerkezetéért őrizték meg emlékezetükben, melylyel a 19. század utolsó negyedében évtizedes művészi tetszhalálba kergette Szinyei Merse Pált. A „delirium colorans", a színező őrjöngés el-