Imre Györgyi szerk.: A modell, Női akt a 19. századi magyar művészetben (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2004/2)

Tanulmányok / Studies - Bacsó Béla: Képtest - testkép / Picture-body - Body-picture

mindig is „magát a mezítelen embert mutatják be", ha felidéződnek bennünk Luca Signoreili orvietói katedrálisfreskói (1499-1502) közül a világ elpusztítását és a test feltámadását ábrázoló műrészletek, ahol a testi ábrázolás rútsága és az időnek kitett létezés egyénített múlandósága aligha tagadható. Mégis, az ember annak a világegésznek a része, amely felett az ég és alatta a természet egymást átható módon fogadja magába az embert. „Signorelli nem igyekszik aktjait a szépség hordozóivá tenni".

21 A Maja-képet sokan besorolták a Giorgione-típusú Venus-ábrázolások közé; ha egyáltalán lehet erről szó, akkor csak is annak megcsúfolásaként érthető, állítja Hetzer. „Nincs többé semmi Venusból és a mitológiai tartalomból; egy ruháját levetett spanyol nő, Goya modellje, szemtelen, kéjsóvár, tisztességtelen, egy meglehetősen szokványos zöldeskék szófán pihen. Minden antik idealizálás eltűnt, a közönséges jut túlsúlyra, a poétikus varázslatot kikacagja. Élesen esik a fény a rózsás-fehér testre, amely szinte elkülönül a szófától, a színek inkább leválasztják róla. Boucher hason fekvő mezítelen lánykája bizonnyal illetlen kép, de charmant, amit betölt a vonalak, színek és síkok ritmikus mozgása. Goya azonban nem enged ezeknek az eltérítéseknek, pillantásunkat a mezíte6. Francisco de Goya y Lucientes: A felöltözött Maja (The Clothed Maja), 1800-1803. Museo del Prado, Madrid len ember realitására irányítja."

26 Hetzer, mint mondtam, nemcsak arra hívta fel a figyelmet, hogy Goya festészetében bekövetkezik a kép destrukciója (Zerstörung des Bildes), hanem a képalkotásban megmutatkozó változásokra is. Látjuk ezt a Velázquez-másolatok „roncsolásaiban" és kimetszéseiben, a kép határolatlanná tételében, a tér-kontinuum elbizonytalanításában, a plakativ emberábrázolásban, míg a témakezelésben uralkodóvá válik a pillanatszerű, az egyszeri és motivikus, amely minden átfogó rendet nélkülöz. Az ilyen megoldások, mint Hetzer állítja, nem kerülték el sem Manet, sem pedig Degas figyelmét. Goya modellje és a később megfestett Felöltözött Maja (6. kép) még inkább szembesítenek azzal, hogy a szégyen és szégyenkezés érzésében milyen távol kerültünk a vágyott és idealizált természeti állapottól. Max Scheler az „emberről mint magát szégyenlő lényről" írta, hogy éppen ez az érzés az, ahol minden elválik és érintkezik, ahol az ember az átmenet és kiválás állapotában (Mózes I. 3,7) lét és lényegiség köztes terébe vetve van. Az ember ruhát visel, mert szégyenkezik, ám az öltözéken, amely elfedi mezítelenségét, átsüt a szégyen. Mint megállapította, az, hogy erotikus vagy akár esztétikai izgalom ébred bennünk a mezítelenség látványakor, az beöltözöttségünkből fakad.

27 Ezért is mondja oly helyesen Goyáról szóló könyvében Ivan Nagel - szinte folytatva Rosenkranznak az obszcenitás és szemérem viszonyát 7. Edouard Manet: Olympia (Olympia)

, 1863. Musée d'Orsay, Paris feltáró gondolatát -, hogy a felöltöztetett hat szégyentelennek, nem pedig a mezítelen Maja-ábrázolás. „Mivel az ember be/felöltöztetett lény, csak ezért lehet lemezteleníteni, s ennél fogva lealacsonyítani, megsemmisíteni."

2,11 A kép világossá teszi, hogy Goya számára az aktképen szereplő nő nem Venus, hanem csak egy asszony. A szépség megvehető, s amikor majd Manet a Párizsban elterjedt Maja-másolatok nyomán (s persze más előtanulmányok után, pl. Tiziano) megfesti Olympiáját (7. kép),

19 akkor csak azt teszi nyilvánvalóvá: a kép, miként a mezítelen nő, arra vár, hogy megvegyék. Az újabb művészettörténeti kutatások éppen erre a testi mivoltában is ábrázoltra és az ábrázolás sajátos korspecifikus jellegére figyelnek, így például a genitáliák vagy a szeméremszőrzet ábrázolására, illetve annak feltűnő hiányára. Ingresnek a Ruggiero és Angelica-képhez

i0 (1818, Musée Ingres, Montauban) készített előtanulmányai a nőt olyannak mutatják, amilyen, míg az elkészült mű szinte a nemi jellegétől megfosztott alakot ábrázol. A kutatás azt is kimutatta, hogy Géröme Nadar egy aktfotóját használta Pbrynéje elkészítéséhez, a nőalakot mégis szeméremszőrzet nélkül állította elénk. A nem hús-vér mivoltában lefestett nő tán szűziesebbnek hat, azaz inkább képes kifejezni a már alig elfogadott idealitást? Művészet megrendelésre, a tiltott/titkos kamrák számára, ahol a szexuális vágykeltés nem vált ki hangos botrányt. Nagel leírta, hogy Courbet páratlanul bátor képét, a L'origine du monde-ot (Musée d'Orsay, Párizs) egy gazdag török diplomata megrendelésére festette, aki azzal a kívánsággal állt elő, hogy obszcén képet alkosson a számára. Hogy a mű nem obszcén, erre még vissza fogok térni. A mű éppúgy eltakarásban részesült, mint Goya mezítelen Maja-képe, hiszen Courbet később egy tájképpel - a Szépművészeti Múzeumban található