Imre Györgyi szerk.: A modell, Női akt a 19. századi magyar művészetben (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2004/2)
Tanulmányok / Studies - Werner Hofmann: Venus ég és föld között / Venus between Heaven and Earth
WERNER HOFMANN Venus ég és föld között Egy esszé, melynek szűkre szabott helyen kell kifejtenie összetett tárgyát, akkor lehet meggyőző, ha a gondolatok sűrű esszenciájából kiindulva - mintegy előrebocsátva összefoglalja (mai elnevezéssel: fókuszálja) mondanivalóját, és egyúttal felismerhetővé teszi lehetséges kisugárzásait. Magam ilyen gyújtó szikrát látok Dante Isteni színjátékában, a Paradicsom 32. énekében, amelynek középpontjában Mária dicsőítése áll. Itt az asszonyok legjobbikát, Jézus anyját látjuk diadalmaskodni a kezdet kezdetén ellenpárja, az emberiség ősanyja fölött. Dante „szent szemlélő"-je, Szent Bernát előtt Éva és Mária tipológiai szembenállása ellentétek egységeként jelenik meg. A (nyilvánvalóan) álló Mária lábánál hever Éva, a szép nő - „quella ch'e tanto bella" -, akinek a nevét azonban a szerző nem említi. Bűnös engedetlenségére is csak egy diszkrét metafora utal: ő nyitotta és ütötte a sebet - vagyis ő követte el az ősbűnt -, amelyet Mária gyógyított meg: La piaga che Maria richiuse e unse, quella che tanto bella da' suoi piedi è coléi che Vapersa e que la punse. (Szó szerinti fordításban: A sebet, amit Mária kent és kötözött be, ez a nagyon szép nő nyitotta-ütötte, aki itt van, az O lábainál.) A győztes áll, a legyőzött fekszik - teljesen konvencionális párosítás, amelyben példaszerűen van jelen két szerepmagatartás. A testi szépség fejezi ki a kígyó elcsábította csábító bűnösségét, aminek révén az egész emberiség megváltatlan marad mindaddig a pillanatig, amíg Mária meg nem tudja az örömhírt, és lelkiségének erejével hozzá nem kezd az üdvtörténeti jelentőségű tisztogatáshoz, ami mintegy érvényteleníti a Paradicsom elveszítését: De paradis nus fut la porte close Par le default d'Eve Et par Marie La barrière de Paradis ouverte. (A Paradicsom kapuja bezárult előttünk I Eva vétke miatt, I Mária révén pedig I kinyílt a Paradicsom kapuja.) Ezt a négysorost Louis Réau fedezte fel egy franciaországi falusi templom üvegablakán. 1 A keresztény üdvtörténet nézőpontjából Éva tiltott almaszedése ugyan súlyos következményekkel járt, arra azonban nem hatalmazta fel elkövetőjét, hogy vágya lehetséges emancipációs következményeinek birtokába jusson: ilyesmit nem foglal magában a keresztény üdvtörténet. (Majd csak Max Klinger gondolkodik el képekben az Éva és a /oz/ó'-témáról.) Ez a körülmény óhatatlanul beszűkíti Éva ikonográfiái spektrumát. Miután ő és Mária nem léphetnek fel egyenrangú ellenfelekként (ez egyet jelentene a „bűn" felértékelésével), meglepő, ha valaki kivételt tesz e szabály alól, nevezetesen, ha e két nőt éppenséggel egyenértékűként ábrázolja - amiként ezt a salzburgi érsek, Bernhard von Rohr misekönyvében láthatjuk. 2 (1. kép) 1. Éva és Mária a Bűn és az Élet Fája alatt. Illusztráció Bernhard von Rohr salzburgi érsek misekönyvéből (Missal of the Salzburg Archbishop, Bernhard von Rohr: Eve and the Virgin Mary under the Tree of Knowledge and the Tree of Life) , 1481. Bayerische Staatsbibliothek, München Igaz, a kép nem kölcsönös párbeszédben jeleníti meg Évát és Máriát, hanem párhuzamos, egyidejű tevékenységben. Ennek megfelelően egyenlő súllyal alakította ki a festő a lap közepén álló fa (életfa, illetve a bűnbeesés fája) két oldalát is. Ezek azonban ellentétes elvárásokat és igényeket elégítenek ki. Jobboldalt az álló, mezítelen Éva az előtte térdelőknek a fa bűnös oldaláról szedett almát nyújt, innen egy halálfej leselkedik. A fa koronájának másik felén ostya van, amelyet Mária oszt szét hívei között. A szemlélőnek kell választania az üdvösséget és a kárhozatot hozó nőalakok között. Az egyik hamis ígéretekkel csábít, amelyek a (háttérben felbukkanó) Halál uralmát támogatják, a másik az örök élethez segíti hozzá a hívőket.' Éva teljesen leplezetlenül mutatja meg a testét. Festője nyilvánvalóan nem ismerte Venus Pudica gesztusát, amelyet Botticelli éppen ezzel egy időben jelenített meg Venus születése című képén. Ez utóbbi 1482-ben készült el, a
