Imre Györgyi szerk.: A modell, Női akt a 19. századi magyar művészetben (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2004/2)
Katalógus / Catalogue - VII. Belváros a női aktok keretében / A City Centre Framed by Female Nudes - Farkas Zsuzsa: A test képének nyilvánossága a 19. századi hírlapok tükrében / The Publicity of the Nude Pictures as Reflected in the 19th-century Press
mespár felemelkedése viszont, amelyet Lötz és Bouguereau ábrázolt, kifejezetten a 19. század végére jellemző témának tűnik. Ennek is megvan azonban az ikonográfiái előzménye: léteznek olyan korábbi művek, például Bartholomäus Spranger 1577 körül készült festménye (egykor Gurlitt-gyüjtemény, München) vagy Adriáén de Vries 1593-as bronzszobra (Louvre, Párizs), amelyek a Psychét az égbe emelő Mercuriust ábrázolják. Lötz Károly képein Mercurius helyett maga Amor emeli fel Psychét, az ábrázolás így elszakad a történettől, nem egy jelenetét ábrázolja, hanem a lényegét: az égi szerelem felemeli az emberi lelket. Amor és Psyché Lötz falképeinek többségén feltűnik. A magánpaloták esetében ez a fentebb említett klasszikus példákra vezethető vissza, hiszen a historizáló enteriőrök a reneszánsz és barokk mintákat követték. Ezekben az esetekben (például az Ádám Károly-házban vagy a Saxlehner-palota lépcsőházában) Amor és Psyché más mitológiai szerelmespárokkal együtt jelenik meg. A Terézvárosi Kaszinó (ma Divatcsarnok) freskóján Amor és Psyché magának a Szerelemnek allegóriája. Máshol a művészi alkotás, ihlet jelképévé válik a pár: a Régi Műcsarnok I. emeleti előcsarnokának mennyezetén az Összhang szimbóluma egy géniusz, akinek lantjátékát Amor és Psyché hallgatja. A Magyar Tudományos Akadémia dísztermében az ihletet kifejező női géniusszal együtt repülő Amor és Psyché a Költészetet jelképezi. Az Operaháznak az Olympost ábrázoló mennyezetén pedig Venus kíséretében jelennek meg. Amor és Psyché alakjának tehát többféle jelentése lehetett a kontextustól függően. Az Amor és Psyché-ábrázolások Lötz Károly legnépszerűbb művei közé tartoztak a művész halála után. Különösen a Korányi Frigyes tulajdonában levő festményt reprodukálták gyakran a lapok. V. N . Városi magánpaloták reprezentációja. Lötz Károly főúri otthonokba készített falképei A kiegyezés után az élénkülő gazdasági fejlődés lehetővé tette, hogy a nagyarányú építészeti beruházások jelentős falfestészeti megbízásokat tartalmazzanak. Az egyesülő főváros, Pest-Buda kiépülésében és arculatában a modern állam közigazgatási és kulturális intézményei mellett meghatározó szerepük volt a Nemzeti Múzeum környékén, valamint a Sugárúton felépülő főúri és nagypolgári magánpalotáknak. A vagyonos építtetők változó igénye - szemben a századelő puritánabb polgári eszményével - egyre inkább fontosnak tartotta a magánépületek középületek mintájára való díszítettségét. Az otthonok társasági terei, az előcsarnok, a lépcsőház, a szalon és a táncterem a tulajdonos reprezentációját közvetítették a vendégeknek. A falfestmények tematikája eltérő volt a középületekbe készülő dekorációktól, itt kevésbé meghatározó a politika befolyása. A nemzeti mitológia és történelem képei nem kaptak helyet a magánterekben, helyettük a személytelen allegorikus vagy mitologikus témák dekoratív megfogalmazásai kerültek előtérbe. Az arisztokrácia és a nagypolgárság ízlésében elsődleges helyet foglalt el az antik világot idéző tematika vagy legalábbis az antikos stílusú megfogalmazás. Ezt az ízléseszményt fogalmazta meg a kortárs Riedl Frigyes: „A szépség, az erő, az igazságosság, az erény, a boldogság és a báj megtestesülései a görög mitológia jelvényeivel: az emberiség nagy vágyai és nagy érdekei, eszményi környékben kifejezve és symbolizálva. A mit az emberek, a mit a szobák lakói éreznek életük fennkölt perceiben, a mire vágyódnak - azt mennyezetük falára vetítette Lötz isteni alakokban megtestesülve: ha feltekintenek szobájuk tetejére, gondolkodásuk, legnemesebb eszméik allegóriáját pillantják meg." Lötz Károly (1833-1904), aki a 19. század utolsó harmadában szinte monopóliumot szerzett a falfestészeti magánmegrendelésekben, a műfaj technikáját Bécsben sajátította el. 1852től tíz éven keresztül Than Mórral együtt Carl Rahl (1812-1865) magániskolájának hallgatója volt, és Rahl műhelyében is dolgozott. Mestere mellett, aki több megrendelést kapott az ekkor kiépülő bécsi Ring palotáiban, Lötz is részt vett a Drasche-palota, az ún. Heinrichshof és Eduard Todesco palotájának festészeti munkáiban, ahol az ábrázolások Rahl által készített rajzait és kartonjait tette át a falakra. Magyarországon első két nagyszabású megbízását Than Mórral közösen végezte a Feszi Frigyes által tervezett Vigadóban (1863-1864) és az 1840-es években felépült Nemzeti Múzeum lépcsőházában (1874); e munkák sikere keresett és sűrűn foglalkoztatott művésszé tette. A Vigadó falképeivel egy időben készítette gróf Károlyi Alajos Ybl Miklós által tervezett palotájának (Pollák Mihály tér 3.) előcsarnokában lévő mennyezetképeit (elpusztult). Itt, valamint az 1874-ben kifestett Lipthay-palota (Lánchíd u. 4, elpusztult) falképein, és az 1876-ban, az Ádám-házhoz (Bródy Sándor u. 4.) készült pannókon még erőteljesen érződik Rahl hatása. A rajz vonalas, a kompozíciók az előtérben a földön állnak, az alakok méltóságos nyugalomban többnyire drapériákkal borított testükkel jelenítik meg a neoreneszánsz eszményt. A háttérnek, a
