Imre Györgyi szerk.: A modell, Női akt a 19. századi magyar művészetben (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2004/2)

Tanulmányok / Studies - Imre Györgyi: A modell / The Model

Feltehetően Helmholtz elméleti optikájának tanulságai révén, illetve a képsík élettani felfogásával és a kompozíció fluktuáción alapuló egységének kutatásával a fragmentumok, a szimultán folyamatok és az időtartam fogalmához jutott el Székely: ezzel a képmező önálló rendszerében a „kipengés" fogalmat mint a rendszertérben megjelenített időtartamot, mint a tér-idő viszony ábrázolásának lehetőségét értelmezte.

2

" Technikailag a fotográfia nyújtott előképet, amikor Székely a fény-árnyék hatás által létrehozott relációkkal foglalkozott: „Az árnyék összeköt. [...] 2 tárgy között viszonyt hoz létre [...] Phisiologiailag az árnyék [...] nyugtató és nyugalmas [...] rejtélyes és a phantasiát izgalomba hozza."

214 Egyik, feltehetően a később a Nemzeti Múzeumba került Lédája után, sztereofotográfiához hasonló monokróm képet készített, ami a kép térbeliségének lehetőségét adta.

215 Székely szerint a valóság a művészi szubjektumon át lepárlódik, alkotóelemmé válik a műalkotásban: „Jobb [...], ha az ember [...] a benyomásokat kicsit elfelejti, hogy a természeti nyersességükből veszítsenek valamelyest, így jobban akkomodálják magukat a képhez, és így több szubjektív vonás tud a képbe beférkőzni."

2

"

5 A művészi percepcióról úgy vélte, hogy az egyfajta pszichofiziológiai automatizmusként megjelenik a műben, ezért a vázlat könnyedségének előfeltétele a pihent modell és művész: „A modell kellemes kifejezésének gyors megragadása, mi úgy a modell sokszori pihentetése, mint saját agyunknak pihentetésével jár."

217 A közvetlen valóságról tehát a művész habitusa közvetít. Erre a szóra (habitus, érthető úgy is mint temperamentum vagy személyiség) ismerhetünk Palágyi Menyhért következő zolai mondatában, ahol a kedély szót használta: „a festészet tárgya a világ, a festészet tartalma egy világfölfogás, mely a kedélyen átszűrődve az ecset munkája által színes látománnyá válik".

2

" Székely a nézőjét a fantáziáján át a művész szubjektív percepciójához vezette el. A tudós

219 művészi látásnak e felvetése Székely Bertalannál párhuzamba állítható a francia Schelling-tanítvány, Félix Ravaisson elméleti munkásságával, De l'Habitude (A habitusról) című könyvének néhány alapgondolatával.

220 Ravaisson itt kifejtette, hogy a képzőművész műteremmunkájának a terméke a kép művi tere, és a műben a Sors (az Akarat, az inorganikus birodalma) és a Természet (az organikus birodalma) összefonódva jelenik meg. A művészet individualitást és karaktert ad a tárgyaknak, ami által azok szépséggel és szeretettel telítődnek. Székely Ravaissonra egy helyütt a következőképpen hivatkozott: a művészeti oktatásban „két nézet eltérés van - a lapos mintával inkább bajlódó és a természettel magával bajlódó, mely utóbbi Ravaisson francia filozófus által védetik - mely a phantasiát a kútforrás a természet észlelése folytán gazdaggá teszi - inventiozussá - és így az iparral való visszahatása folytán az ezen modort követő nemzetet képesíti a vezető szerepre".

221 Feltehetően ismerte a filozófus „Rajz"-szócikkét is, amelyet mint a felsőoktatási intézmények főfelügyelője tett közzé a francia pedagógiai szótárban. Ebben szoros kapcsolatuk alapján társította a percepciót az akcióval, a benyomást a pátosszal, és megfogalmazta a mozgás, a forma, a test, a szépség és az idő összefüggését.

222 Akár Székely Bertalanra is illettek volna Henri Bergson Ravaissonról írt szavai: „egész életében a báj foglalkoztatta [...] azaz a lágyan hajló vonalból létrejövő Szerelem, amely feltárja azt, amit Leonardo a dolgok »kigyozo természetének« hívott".

225 Amikor Székely Bertalan a kompozíció egységét egy mesterségesen létrehozott testként tekintette, és legkisebb összetevőjét is egyformán kitüntetettként, öntudatos részként értelmezte, illetve a karakterisztikus I öntudatos I célszerű kategóriáját használta, egyben ezt a kor élő testekre és szervezetekre vonatkozó tudományos igényű kutatásainak ismeretében tette. Székely nyilvánvalóan tanulmányozta a vitaiizmus életerő-elméletét, a sejt-kutatásokat, a sejt-lélek tanát, amely szerint az élő szervezet legkisebb alkotórésze is őrzi az egész testet „emlékezetében". Az olyan terminológia, mint a „véletlen", az „organikus", a „természeti", „originális", és ezzel szemben az „öntudatos", „akarattal" rendelkező, „célszerű", „kiválasztott", „megszokott" fogalmai, valamint az élettani eredet és a kompozíció alapelve közötti összefüggés felállítása: Székelynél - éppúgy, mint Ravaissonnál - a Schelling környezetében kialakuló korai vitaiizmus, illetve az 1850—1860as évek természettudományán belül az élő természet eredetéről szóló viták szótárába illeszkedtek. Ezek egyikét a konszenzus pontatlanul ún. „lamarckizmusnak" nevezte, mint a darwini elmélet alternatíváját, amely visszanyúlt egy 18. századi eredetű tanhoz, egy Darwin előtti állapothoz, és nagy hatást gyakorolt a 19. század végének gondolkodására. A lamarckizmus képviselői azt hirdették, hogy az élet spontán módon keletkezett és „célszerűen", nem a „véletlen"-től vezérelve, haladt „egy olyan erő által, ami folytonosan a bonyolult szervezettségre irányul". Darwintól egyedül a „természetes fejlődés" fogalmát vették át, és elődjüknek tekintették Etienne Geoffroy de Sainte-Hilaire-t.

224 Az élet keletkezéséről létrejött elméletek a 19. század folyamán szorosan összefonódtak az „emberi állapotot" illető kérdésekkel. Székely lélektani kutatásait szociális érdeklődés is kísérte; tanulmányt írt az arisztokrácia társadalmi felelősségéről a művészeti fejlődésben, ahol Bakunyim megemlítette ugyan, de nem értett egyet módszerével; számon tartotta viszont a szociáldemokrata párt hamburgi találkozóját. Kéziratos hagyatékának jelenős részét a Locke és Spencer olvasásakor készített jegyzetek teszik ki. George R. Drysdale Berlinben, 1879-ben kiadott művéről írta, „Die Grundzüge der GesellschaftsWissenschaft [...] olvastam - jó könyv - a nemi viszonyok visszahatását az egyénre és a társadalomra tárgyalja - a pauperizmust legyőzhetőnek véli, ha a nép szaporaságát öntudatosan korlátozza." Ebben Malthus szociális aggodalmára ismerhetünk rá.

225 „Pedig ő volt a legnagyobb feminista! - írta róla Fesztyné Jókai Róza. - [...] Szónoklatokat tartott nekünk, kedves babiloni nyelvén a nők jogairól és a sok-sok igazságtalanságról, amit el kell szenvedniük a természettől, meg a társadalmi rendnek szerinte helytelen beosztásaitól. Fanatikusan hitte, ha felszabadulnának valahogy egyénisé-