Imre Györgyi szerk.: A modell, Női akt a 19. századi magyar művészetben (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2004/2)

Tanulmányok / Studies - Imre Györgyi: A modell / The Model

századvégi Budapest nagyvárosi reprezentációjával, amiről lejjebb még részletesebben szólunk, a „hazai aktfestővé" avatták őt. Lötz a budapesti középületek falképein - a Kúria épületétől a Divatcsarnokon át a királyi palota Habsburg-terméig - és az ezektől elváló táblaképein létrehozott aktfestményeivel szorosan kötődött mesterei velencei és a bécsi klasszicizáló freskófestészetéhez. Aktfestészete elismeréseként az állam 1901-ben megrendelte tőle a készülő Szépművészeti Múzeum új gyűjteményébe Fürdő nő című képét. (Kat. VII-18)

>n A bécsi akadémia reformjában főszerepet vállaló Carl Rahl tanítványai, Feszi Frigyes, Lötz Károly és Than Mór pályájuk elején megbízatást kaptak a Vigadó épületének és belső díszítésének - az Argirus és Tündér Ilona történetéről szóló falképciklusnak (1863-1864) elkészítésére.

122 A falképek programja Ipolyi Arnold Magyar Mythologiája. (1854) alapján jött létre, amely itt egy új, egyszerre klasszikus és orientalizáló bibliai „aranykor-mítosz képi megjelenítésének kiindulópontja lett. Ipolyi mitológiája a görög mitológiatörténetet írta át magyarítva, amihez a szerző forrásanyagként használta fel a magyarországi „regéket, mondákat, népi babonákat, hiedelmeket, előítéleteket, emellett a »keleti« folklórt (pl. az Ezeregyéjszaka meséit), Reguly Antalnak köszönhetően a finn anyagot, és áttekintette a létező »mythologiai irodalmat«. Ipolyi ugyanakkor szembehelyezkedett a kor természettudományos elveivel [...] és a kor racionalista bibliakritikájával. [...] és Creutzer újplatonista ősmonoteizmusának hatása alatt úgy vélte, hogy az ember ősállapotát az egyistenhit (kereszténység) jellemezte."

123 Nem tudni, hogy Csók István korai festményeinek - amilyen a Bátbori Erzsébet (1895) - tematikájára mennyire hatott Ipolyi gyűjtése. Csók e Nuda Veritas^ megjelenítésénél a népi hiedelemvilágot, a képi kifejezést a modern lélektan leírásaival egyeztette össze. Ezt részben annak az oktatási módszernek köszönhetően tette, amelyben a Mintarajztanodában Székely Bertalannál részesült, aki már 1878-as feljegyzései szerint Dr. Thanhoffer Lajos őrült nőbetegét figyelte meg, és a Rókus Kórházba járt elmebetegek megfigyelésére.

124 Csók a Mintarajztanodában készítette el Bátbori Erzsébetének első vázlatát (1880 körül).

125 A pszichológia legújabb eredményeit Krafft-Ebingnél, a neves bécsi elmegyógyásznál tanult Ferenczi Sándor korai írásaiból pedig már az 1900-as évek elején megismerhette Budapesten is, ami a század első éveiben készült műveire befolyással lehetett.

126 (Kat. VII1-23, 24) A korban szerteágazó hatása volt Ipolyi Arnold Magyar Mythologiá]ának. Róheim Géza is megemlékezett erről Magyar néphit és népszokások (1925) című műve előszavában: „gyermekkoromban arról ábrándoztam, hogy egykor majd én írom meg az új Ipolyit, ez nem az a 12. Dr C. H. Stratz: Japán nő. Illusztráció a Der Rassenschönheit des Weibes című könyvhöz (Japanese Woman, illustration for the book of Der Rassenschönheit des Weibes), 1901 könyv, amelyet elképzeltem, de mégis úgy érzem, egy szerény lépés a cél felé".'

27 A világkörüli expedíciókra induló magyar utazók

128 a Körösi Csorna Sándor tettétől lendületet kapott őshazakutatást követték. Köztük Vámbéry Ármin „igazi" rokonságot kereső, 1860-as években tett utazásai és ennek tapasztalati anyaga nagy hatással voltak a századvég képzőművészetére. A magyar és török népjellem közötti hasonlóság megfogalmazása ihlette a képi ábrázolások sorát, többek között Kőrösfői Kriesch Aladár Kassandrdját. (Kat. III-33) A nemzeti őstörténet fikciójától elrugaszkodó tárgyi forrásanyagot, benne egy értékes fotográfiai gyűjteményt hozott haza Japánból Xántus János, amikor Eötvös József miniszteri megbízásából részt vett az 1869-es távol-keleti gyűjtőexpedíción. E japán néprajzi anyag első képzőművészeti hatása volt Székely Bertalan pannon flórában is honos hajnalkák lila tölcsérei közé helyezett Japán nője (Kat. 111-18, 19, 20, 21, X-l). Xántus keleti gyűjteményét és Székely Bertalan Japán nőjét az 1873-as bécsi világkiállításon együtt láthatta a közönség. Ennek hátterében az a Pulszky Ferenc által már 1852-ben képviselt múzeumfelfogás állt, amely a kultúra „nagy láncolatát", a „civilizált" népek művészetének történetét folyamatos időrendben mutatta volna be. Ugyanis amikor Londonban felkérték, hogy a British Museum szervezetének és a kiállítások rendezésének kérdéseiről tartson előadást, felolvasásában nemcsak az intézménynek „az ismert világ teljességének bemutatására szánt rendezési koncepcióját kritizálta, amelyben »a Parthenon mesterműveitől egyenesen a kitömött bálna és bivaly elé lépünk, és két óriási zsiráf áll őrt a vázagyűjtemény elott«, hanem a görög, etruszk és római művészetre korlátozott egyoldalúságát is, követelve a gyűjtésnek és érdeklődésnek - Fejérváry gyűjteményében már megvalósult - kiterjesztését az egyiptomi, asszír, perzsa, indiai, sőt a kínai és a japán művészetre is (kizárva azonban ebből a sorból »Afrika és Óceánia barbár nepeinek« hagyatékát), hogy a museum az emberiség művészi képzeletének teljességéről adjon képet (ennek érdekében javasolta azt is, hogy az eredeti tárgyak bemutatá-