Imre Györgyi szerk.: A modell, Női akt a 19. századi magyar művészetben (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2004/2)

Tanulmányok / Studies - Kinses Károly: Egy kis akt-tipológia / A Sort of Nude Typology

nyítani, hogy a 19. és 20. század fordulóján keletkezett képes levelezőlapok, ezeken belül pedig a pikáns, erotikus témát választók a tömegkultúra első jelentősebb reprezentánsai, ennek pedig egyik elengedhetetlen feltétele a tömeges előállíthatóság, a korlátozás nélküli hozzáférhetőség is. Még szó sem volt képeslapokról, mondhatni nem volt felfedezve, amikor Londonban a Scotland Yard nyomára jutott egy erotikus és pornográf képekkel kereskedő hálózatnak, akiknél a házkutatás során 5000 negatívot és 150 000 képet foglaltak le. Ez az elképesztő szám mutatja, mekkora tömegben készültek már ekkor is az ilyesfajta képek, s milyen társadalmi igény, mekkora kereslet volt irántuk. S az erotikus lapok készítői, kiadói nem tettek mást, mint nyilvánvaló társadalmi igényt elégítettek ki. Addig, amíg a bankjegyek, postai és okmánybélyegek kiadása az állami monopólium részét képezte, a levelezőlapok kiadása általában nem, ezért élelmes vállalkozók mihelyst felismerték a képeslapokban rejlő üzleti lehetőséget, azon nyomban tömegesen kezdték megjelentetni és terjeszteni őket. A pikáns képeslap - megítélésem szerint - mérföldkő az aktfényképezés történetében. Az első, sikeres kísérletet jelenti az erotikus ábrázolások iránt mutatkozó tömegigény nagyüzemi módszerekkel történő kielégítésére, s ily módon több, 20. századi tömegkulturális jelenség előfutárát tisztelhetjük benne. A fontos nemcsak a nagy mennyiség, hanem az ezzel járó nyílt vagy hallgatólagos társadalmi legitimáció is, a nyilvánosan vásárolhatóság, küldhetőség, birtokolhatóság ténye. Ennek hatására a képeslapkiadók meggazdagodtak, a közízlés viszont bizonyos fokú liberalizáción ment keresztül, hiszen az eddig jobbára dugdosott, csak baráti körökben terjesztett aktképek azáltal, hogy legálisan küldhetők voltak egyik településről a másikba, egyik országból a másik országba, akár kontinensnyi távolságokra is, így vagy úgy, de elfogadtatták létüket. Részévé váltak a közszférának, még ha sokan pfujjoltak is. A nálunk sokszorosított pikáns képeslapok döntő része Francia- és Németországban, valamint Ausztriában készült. Azt azért befejezésül még állapítsuk meg, hogy - bármennyire is szeretnének a pikáns, erotikus képes levelezőlapok hasonlítani a művészi aktfelvételekhez, mindenki előtt nyilvánvaló, hogy nem a művészi, hanem a szolgáltatói szférához tartoznak. S mivel a nyilvánosság számára készültek, általában itt is nagyon vigyáztak arra, hogy a képek még a közízlés számára elfogadható vagy tűrhető határon belül maradjanak. Ez az öncenzúra végre nem politikai, hanem kizárólag jól megfontolt üzleti, piaci szempontokból működött. Pornográf képek a kezdetektől máig Az már az eddigiekből is kiderült, hogy véleményem szerint a magyar és a nemzetközi aktfényképezés története oly elválaszthatatlanul összefügg a szolgáltatói fényképezéssel és a pornográfiával, mint tárgy és árnyéka. A pornográfia - és a pornográfia ábrázolása - nagyjából egyidős az emberiséggel. Nemcsak a vizuális ábrázoló műfajokban, de a zenében, irodalomban is jelen volt és van. Karel Capek Megjegyzések a pornográfiához című írásában, bár az irodalmi pornográfiáról beszél, de az egészről szól. „A különbség a szaftos és a valódi pornó között az, hogy az utóbbinak egyáltalán nincs humora, sem gúnyt nem ismer; dolgát szinte pedánsan komolyan veszi, vigasz nélküli frizőreleganciával, teljesen megkímélve a kísértéstől, hogy a groteszk átlátszó legyen tárgyában. Soha nem szikrázik fel benne a legcsekélyebb utálat vagy lázadás, részvét, keserűség vagy önsajnálat, sem nevetségest, sem fájdalmat nem érez, sem megalázást, sem ocsmányságot. Valójában semmi sem olyan idegen a valóság számára, mint ez a parfümözött Erós."

20 Ez a fotós pornóról is elmondható természetesen. A fényképes aktábrázolások immáron 164 éves története alatt nem volt szinte egyetlen pillanat sem, amikor valamilyen módon ne harcoltak volna a pornográf képek ellen, ne akarták volna leválasztani az ártatlan, ún. művészies aktokat a keményebb szexfotókról. A művészi aktfotográfia képviselői is szinte folyamatosan küzdöttek a pornográfia ellen, olyannyira, hogy legtöbbször az „ártatlan", pusztán erotikus képek is áldozatául estek e csatározásoknak. Minden kor a maga tűrőképességének függvényében definiálta fogalmát, határozta meg, hogy meddig művészi, tehát támogatható, meddig tűrhető, azaz mikor kell ügyesen szemet hunyni felette, s mikortól minősül üldözendő, erkölcsromboló, kártékony szemétnek. Jobb bordélyokban nemcsak illusztrált kínáló albumok álltak a vendégek rendelkezésére, hogy a partnerválasztást megkönnyítsék, de a vágyak előzetes fokozására, felszítására fotografált ágyjeleneteket is megtekinthetett a delikvens. A fényképeken, albumokon túl, erotikus sztereóképek sztereónézővel, valamint kukucskálódobozok (guckkastenek) is a vendégek rendelkezésére álltak. Ezekben színezett erotikus fotók okoztak élvezeteket a kukucskalyukba tekintőknek. De senki nem tudta, ki van a képen, és azt sem, ki és