Imre Györgyi szerk.: A modell, Női akt a 19. századi magyar művészetben (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2004/2)

Tanulmányok / Studies - Kinses Károly: Egy kis akt-tipológia / A Sort of Nude Typology

nem kockáztatta további pályafutását nevének, műtermének feltüntetésével. Párizsban egy kicsit másként állt a helyzet, ott némely műtermek vállalták ilyen természetű munkáikat is. A legnevesebb aktfotókat a Reutlinger Studio készítette. Nemcsak névtelen modelleket, de magát az isteni Sarah Bernhardt-t is fényképezte hasonló beállításokban aktként, és szépen, kabinetportrékként installálva őket, még árusította is." A modellfotók folyamatosan beszivárogtak a meztelen fényképészet más területeire is, a fogyasztói és az amatőr aktok készítői megpróbálták a modellfotók sablonjainak lélektelen másolásával, utánzásával művészetszerűvé, szalonképessé tenni azokat a pucér fotókat, melyek - bevallva vagy bevallatlanul, de - jobbára erotikus indítékból születtek. A századforduló után azután más műfajú aktfotók is a modellpótló fényképek külsőségeit kezdték utánozni, így próbálva létüket legalizálni, elfogadtatni; mondanom sem kell, az eredmény maga a csőd. (1. kép) Nem állom meg, hogy ide ne citáljam Milan Kunderát. Erről beszél természetesen ő is. „így hát, mivel elviselhetetlennek érezte, hogy már annyiszor járt a festőnél, és mégsem aratott semmiféle csodálatot, cselekvésre szánta el magát; elvitte hozzá titkos vázlattömbjét, amelybe meztelen női testeket rajzolt. A rajzokat többnyire szobrokról készült fotók alapján vetette papírra, amelyeket nagyapja egykori könyvtárának albumaiban látott; csupa érett és termetes nőről volt szó tehát (különösen a vázlatfüzet első lapjain), akik magasztos pózokba merevedve álltak úgy, ahogyan a múlt századi allegóriákon szoktuk látni. Csak a következő oldal kínált érdekesebb látnivalót: egy fej nélküli nő volt rajta; de nemcsak ez, a papír pontosan a nyaka helyén ért véget, s a papíron még mindig ott volna a képzeletbeli bárd helye. Ám a papírt Jaromil bicskája metszette el; birtokában volt ugyanis egy osztálytársnőjének a fényképe, aki nagyon tetszett neki, s akinek ruhába bújtatott testét gyakran nézegette, hasztalan égve a vágytól, hogy mezítelenül láthassa. Fejecskéjének kivágott képe, ahogy a kivágott helyre illesztette, teljesítette Jaromil álmát. így aztán ettől a naptól fogva minden női test fej nélkül volt látható, bevágással; némelyik igen kényes helyzetben, például vizelési szemléltető guggolásban, vagy a lángok közt a máglyán, mint valami Jeanne d'Arc; a kínzásnak ezek a képei, amelyeket magyarázhatnánk (s talán mentegethetnénk is) az iskolai történelemórákkal, gyakran visszaköszöntek később; további rajzok karóba húzva mutatták a fej nélküli nőt, vagy a fej nélküli testről a lábat is levágták, esetleg az egyik kezét, és más további dolgok is megestek még vele, de ezekről hallgassunk inkább."'

1 A korai pikáns fotók: 1 850-1 900 körül A stílusok, melyek az aktfotóban (is) egymást váltották, soha nem keletkeztek előzmények nélkül a semmiből, és nem is múltak el egyszer és mindenkorra. Egyes elemeikben újra meg újra feltűnnek, esetleg évtizedekkel később köszöntek vissza például az amatőrfényképezésben. Ezen pikáns aktok szerzői nem kívántak művészi babérokat 2. Erotikus akt (Erotic Nude), c. 1902. Magántulajdon (Private Collection) szerezni, kizárólag fogyasztói igényeket elégítettek ki, de nem voltak pornográfok sem a mai, sem az akkori értelemben. (2. kép) Külön érdekességet jelentettek azok a sorozatok, ahol a modell fokozatosan vetkőzik le, s ennek fázisait látjuk a képen. Ennek legszebb példája a Bolhászkodds, ahol az ágy szélén ülő, félig öltözött hölgy fokozatosan szabadul meg ruháitól, tapogatja önmagát, míg elérkezik a boldog végkifejlet - s körmei közt elroppantja az apró vérszívót. E képek alanya kizárólag egy vagy több nő, férfiakat ebből a korszakból való pikáns fényképen még nem láttam. Nálunk szinte csak magángyűjteményekben maradtak fenn, legtöbbször felvételi adatok nélkül. Készítőiknek, terjesztőiknek, a modelleknek sem állt érdekükben nevüket nyilvánosságra hozni, ezért a legtöbb fényképész ezúttal is ismeretlen. Gyakran a készítés helyéről sem tudhatunk meg semmit. Néha ugyanis kifejezetten büntették, néha csak kiközösítés, megvetés volt az ilyet készítők osztályrésze. S hogy mégis csinálták? Pénzért. Ja kérem, ez régen is jó üzlet volt. Az előző fejezetet Kunderával végeztem, ezt Krúdyval folytatom: „Mit tudunk mi a világról, Rezeda úr? Mit tudjuk mi, hogy dugárusok szemérmetlen képecskéket árulnak a városban, amelyeket öreg férfiak fiatal nőknek példaadás céljából mutogatnak?" - írja Krúdy Gyula A nagy kópé című regényében. S hogy nemcsak a nagy mesélő fantáziájában született ez a dolog, mutatja Kassai Vidor színész visszaemlékezése, aki egyébként egy időben Jászai Mari férje volt. Kassai történetének főhőse a bakfis korból éppen kinőtt Blaha Lujza. „A kis Lujza férjhezmenetele csak később történt, itt még velünk volt ő is. Több fehérvári ficsúrnak megakadt rajta a szeme. Egyszer éppen náluk voltam, amikor egy ilyen ficsúr kártyákat hozott neki, és játszani kezdett vele, tanította. Javában kártyázgatott a kis Lujza a ficsúrral, egyszerre az apja, Kölesi felkapta előlük a kártyákat, és zsebre vágva azokat, így szólt: Itt így nem kártyázunk! Mi nem értettük az egészet,