Hajdu István: Gedő Ilka (1921–1985) festőművész kiállítása (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2004/3)

nyuk. Nincs igazán korszakolható „fejlődés" a képek egymásutánjában, van viszont a müveknek belső idejük, s ezzel szoros kapcsolatban kettős, gyakran pedig több rétegű terük. Úgy tetszik, mintha a számtalan, az ötvenes évek elejétől feljegyzésekkel, vázlatokkal, különös, féligmeddig titkos reflexiókkal telerótt füzeteinek egyik metaforikus kulcsfogalma, a lemezkék kaptak volna fizikai létet a festmények révén. Gedő Ilka lemezkéknek nevezte a sorsát olykor közelebbről, máskor távolabbról meghatározó, befolyásoló vagy éppen csak érintő események által kiváltott reflexiókat, amelyek éveken keresztül leváltak a történetről - Gedő Ilka sorsáról -, vagy ellenkezőleg, héjként elfedték azt, s most, az újrakezdéssel, úgy tetszik, a képek tereit szerkesztő síkokká alakultak, megrögzítve a festmények készülésének belső, gyakran Anna Margit festő portréja, 1980 (kat 110.) bonyolultan rétegzett idejét. A füzetekbe írt milliónyi, önironikus és szarkasztikus, hol vicces, hol költői, olykor Hölderlinnek önmagával folytatott, önerösítő-pajtáskodó párbeszédeire emlékeztető jegyzet tanúskodik a „technikáról": Gedő Ilka vagy az ősrajzoknak nevezett régi, „túlélő" grafikák, az 1949-50-es önsorsrontó, a munkák nagy részét önkezűleg megsemmisítő gesztust átvészelő pasztellek, töredékek egy részét használta fel új festményeihez, vagy a hatvanas évek közepétől folytonos rajzolással teremtett vázlatokat fejlesztette tovább állandó kontroll, folyamatos ön- és képanalízis során. Ahogy férje, Bíró Endre írja forrás értékű visszaemlékezésében felesége halála után, a füzetek „szövege egyöntetűen egy intuitív döntést követő racionalizálást mutatnak. (...) Vagyis a sok racionalizálás mögött ott van a lírai személy, aki a színeket, a világ színességének a tényét csak egyféleképpen tudja megélni. (Sinlich-sittliche Wirkung der Farben ! )"

1 A füzetek „lírai személyének", tehát a jegyzetelő-elbeszélő nyelve a konvencionális beszélt és írott nyelv. Vagyis a hétköznapi langue, valamint a festés-mint-szakma nyelve (anélkül, hogy Gedő Ilka bármiféle teóriát akarna