Hajdu István: Gedő Ilka (1921–1985) festőművész kiállítása (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2004/3)

val és Bálint Endrével Vajda orvén folytatott vitában a művészetet - pontosabban a festészetet - sajátosan megformált, egyetemes hatályú teológiai kommunikációnak tartotta, tíz év múltán már inkább csak az önmagában folytatott, verbálisan is szerepszerűnek jelzett, játékos-automitologikus párbeszéd-folyam legfontosabb céljának, egyben eszközének. Amint korszakolni sem lehet festményeit, tematikailag is nagyon egységesek. Lényegüket illetően vizuális naplójegyzetek, melyekhez paralipomena gyanánt csatlakoznak a füzetek tucatjaiba foglalt szövegek. Önmagára vonatkoztatva festette meg szinte minden képét, gondosan, aggályosan megtervezett maszkot-jelmezt, bohóc, művirág vagy önarckép álcát öltve. Úgy rémlik, egyetlen képletet ismert el: játék+erkölcsi imperatívusz = művészet. Szürke hátterű művirág, 1980-1981 (kat. 119.) 1 Bíró Endre: Feljegyzés Gedő Ilka művészi pályájáról. In: Hajdú István - Bíró Dávid: Gedő Ilka művészete. Gondolat, Budapest, 2003. 255. o. 2 Vö. Arnold Gehlen: Kor-képek. A modern festészet szociológiája és esztétikája. Gondolat, Budapest. 1987. Ford.: Bendl Júlia. 3 Vö. Max Scheler: A formalizmus az etikában és a materiális értéketika. Gondolat, Budapest, 1979. Ford.: Berényi Gábor. 624. o. 4 Vö. D.R. Hofstadter: Gödel, Escher, Bach. Typotex, Budapest, 1998. Ford.: Lipovszki Gábor. Hu Hajtás művirág, 1969-70 ( kat. 29.)