Bardoly István szerk.: Mednyánszky László feljegyzései 1877–1918 (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2003/5)
Mednyánszky László feljegyzései, 1877-1918
leginkább A körül forogtak. Ez némileg izgatott, nemsokára azonban régi reminiszcenciák is kezdtek ébredni, s így a festői érdek ismét segített rajtam legyőzni más vágyakat. Rézsútosan világított utak, melyen meglátszik, hogy este van és hogy hideg. Alakok rajta, dolgozó, fáradt emberek, tán zarándokok, [elmosódott, olvashatatlan szó] amint meg van világítva gyöngén az utolsó esti fény által, sápadtak. A. Ez keletkezett bennem, midőn a felszántott sárgás földben mentem át a gyalogúira. Téli vetés zöldül közte, különös, ideges, de nem kellemetlen módon érinti az ember lábát. Innen felfelé menve még további alakok is tűntek fel nekem, különös illatok voltak a levegőben. A Vág-völgy mindinkább szürkés homályba burkolódzott, csak itt-ott volt egy-egy fényes folt a hegyen. Az esti hidegség olyan volt, mint előtavasz idején. Az ég kelet felé kékesszürkés-zöldes, igen átlátszó volt. (Már többször szemlélt effekt.) Nyugat felé mindinkább sötétedett az álló része a képnek, azon motívjött eszembe, melyet Münchenben csináltam, hol a háttér nehéz ködburok, a síkság a túlról van világítva. A tócsák élénken reflexálják a köd feletti erős színeket. A különös stráfos egek láthatók néha párhuzamos sávokban, melyek erősen világítanak. A közöttük átlátszó fényes szürkés szín, mely különös nagyszerű részt foglal magában. Reggel voltam a gyümölcsöskertben, hol szintén sok emlék tolult agyamba. Élénken emlékeztem vissza Falura az ott töltött estékre a szabadban. Különös szép kis képet láttam tegnapelőtt egy kapun keresztül nézve, hátul kis gyümölcsfa, melyen szárító van fehérneművel, mellette egy befogott szekér. A háttér érdekes, szürke, reggeli háttér, az egész színekben igen természetes és finom. 1880. [december 31.] Beckó Közeledik az újév, már 11 óra elmúlt, nemsokára üt az éjfél. A körülmények magukkal hozták, hogy e nap délutánját magam, séta közben töltöttem egyedül. Összefoglaltam egy kissé a lefolyó év történéseit, s körülbelül efféle eredményrejutottam. Közeledni kell ismét minden tekintetben a természethez. A részbeni eltérés tőle kényszerűség volt, mivel kellett az alakrajzban a sematikus kezdeményekre visszatérni. Ez megkezdődött a múlt év vége felé, és öntudatosabban az év elején Rómában. A tavaszi tartózkodás Bécsben nem hozott eredményt. 102 A nyár eltelt a templomkép festésével meg stúdiumokkal a szabadban, így az ősz is. A tél kezdete Bécsben részben lefolyt a tavasszal félbehagyott komolyabb rajzolással (alakok). S most végre az utolsó nyolc nap, melyet Beckón töltöttem, nyugidő volt, melyben időm s alkalmam volt tisztázni gondolataimat s a természethez ismét közeledni. Közeledni oly módon, mint már majdnem két év óta nem közeledtem volt hozzá. Ismét egyensúlyba törekszem jönni, s szükségessé vált egyoldalú tanulás után ismét saját irányomra térek vissza. Különösen alkalmas idő volt most ehhez lágy meleg és olyan érdekes hangulatokkal, mint midőn többnyire csak kora tavasszal szoktak szemlélhetek lenni. 1881. [január 1. félegyre éjfél után, Beckó] A ügyekben is iparkodandók jobb fordulatot eléidézetni az eddiginél. A által, mi különösen a modell máskénti használatával függend összefüggésben. Mednyánszky műtermének címe: Bécs I., Franz Josefs Kai 104. - [SNG 265/79. 20A3]