Bardoly István szerk.: Mednyánszky László feljegyzései 1877–1918 (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2003/5)

Mednyánszky László feljegyzései, 1877-1918

Mindenki aki csak ismerte, szerette. Sokévi benső barátság fűzött hozzá, pótolhatatlan veszteség. Ma reggel, amint az újságot kezdtem olvasni, szemembe ugrik. Nem hittem el első pillanatban. Elmentem Malonyayékhoz

823 és ott lett reám bizton igazsággá a szomorú hír. Ott feküdt az ágyán, mintha aludna. Ritkán érintett engem egy embernek a halála oly szomorúan és oly váratianul. Igaz, évek óta tudtuk, hogy nem egészen kifogástalan az egészsége, de senki sem sejtette, hogy vége oly közel van. Neje bámulatosan erős, gyermekei is aránylag nyugodtak, még talán nem is érzik, hogy mennyire nagy csapás érte őket. A halál ezen alakban alkalmas, minden gondolkozó lényt felráz és a földi dolgok mulandóságára figyelmeztet. Tanuljunk belőle és emelkedjünk mindama mulandóság fölibe. Azt látjuk, hogy minden földi jó és baj mulandó, nekünk ott van az igazi otthonunk, ahol már csak az fontos ami örökkévaló. Szálljunk magunkba, iparkodjunk megösmerni azon utat, amely a világosság felé vezet. Tisztuljunk és emelkedjünk; rémesen múlik az idő, még az életben kell megtalálni az utat. 1914 tavasza óta anyagi gondok és piszkok homályosítják el lelki szememet. A háború, ezen órjás anyagi küzdelem is hozzájárul, hogy néha a külső lárma elnémítja a belső életet, résen kell lennilV. 2 év óta nagyon kiléptem magamból, nagyon belemerültem az anyagba, néha éreztem is ezt, és nyomta is a lelkemet. Hiúságok hiúságaUl Dolgozzatok, míg mécsetek ég, mondja Tolsztoj, ezt szem előtt kell tartani. Húsvét vasárnap 8V2 óra; végét éri ez a szomorú nap is. Legjobb barátaim egyikét vesztettem el, sivárnak tetszett nékem az egész élet. Reggel a gyászházban voltam.

824 Délelőtt voltam Mirinél, Istvánnál, a jánykáknál. Délután lefeküdtem, miután még egyszer voltam a gyászoló családnál. Feküdtem 4-ig, azután kimentem kissé, körül egész a Lipót körútig. Azután vissza a Lánchídig, és azon át Budára. A hídon találkoztam Karcsekkel, aki egy idegen úrral ment. Együtt mentünk, azután először jobbra a Fő utcába Óbuda felé; azután ismét Tabán felé; fel a Hadnagy utcán a Gellért-hegy alá, onnan azután le az Erzsébet hídig. Ott búcsúztunk, a kávéházban ültek Zichék,*

25 a fiatalabb kijött utánam, kissé beszélgettünk. Onnan haza akartam menni, de annyira fáradt voltam, hogy idejöttem kissé ülni és valamit enni. Karcsek társasága még ma is jól esett, komoly és csöndes egy ember, aki komolyan is érez. Az ő társasága könnyebbülés volt számomra. Elmúlt az est, 9 óra van. De még a nap tanulságait le kell vonni, más emberré kell lenni. Kinyíltak a szemeim, nagyon hagytam magam az utolsó időben a világtól befolyásolni. A változás már előkészült, de ezen szomorú eset sietteti. 1916. április utolsó vasárnapja [április 30.], Beckó Édes drágajó cimborám, barátom, fiam, vezérem, tisztajó lélek Nyuli!!! Ma ismét hozzád menekülök, édes mindenem. A múltba vonulok vissza, hogy erőt gyűjtsek a jövőre. Ma gyönyörű idő van, 10-kor kimentem és a hegyeken sétáltam l-ig. Malonyay Dezső 1916-ban a Semmelweis u. 17-ben lakott. Malonyayt a Fiumei úti temetőben helyezték örök nyugalomra. Mednyánszky védencének, az 1913-ban meghalt Zieh Ferencnek családjáról van szó.