Bardoly István szerk.: Mednyánszky László feljegyzései 1877–1918 (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2003/5)

Mednyánszky László feljegyzései, 1877-1918

sivatagok után nyugat, közép és Dél-Galíciában, (é) (u) - (i) (o) (rz) (zs) Leírja a Keleti-tenger keleti partján lakó németség életét a múltszázadban. Egy még egészséges, egyénileg érdekesen sajátos kultúrát. Az ilyen egyéni, a talajból fakadt, úgyszólván harmatos, illatos virág, valami ideálisan jobb korra emlékeztető. Szép, üde színek harmonikus rendben egymás mellett. 6-kor sétára indultam a patak mentén, gyönyörű részleteket találtam. Eszembe jutott fiatalságom és a Poprád, a csónakázások s.t. Nagyon éreztem a legintimebb ifjúkori természetkultusz és a mostani erőszakos és tragikus érzelmek közötti hallatlan ellentétet. Ez egyszerre felnyitotta szememet, kezdem a lét végtelen sokoldalúságát és nagyszerűségét sejteni. Most már túl vagyok a diszharmonikus kínzó kételyeken!! Felfelé kell tekinteni, hisz ami itt lent az anyagban történik, mindez csak egyoldalú megnyilatkozás. Csak a legbensőbb szellemi és lelki érzésekben találhatjuk azon központot, amelyben a minden, minden, ami volt, van és lesz, találhatók. 1915. május 23. Nagybiccse A tegnap délutáni séta 6-7*Z2-ig meghozta az első kívánt eredményt! A fiatalkori emlékek, amelyeket a csörgedező patak keltett bennem és a mérhetetlen ellentét átérzése, amely a kedves idill és a mostani helyzet között tátong. Ezen külön világokat egyszerre láthatni és erezhetni, büszkeséggel töltött el. Le kell küzdeni mindent és felülemelkedni a szűk korlátok fölé, hisz részese vagyok a tér és időbeli végtelenségnek. Ami a dolog praktikumát illeti, az új viszonyokhoz kell alkalmazkodni ezentúl: 1:) az egészségre több gondot fordítani, 2:) lehetőleg takarékoskodni az erővel. Egy szolgát kell tartani. Budapestre menni dolgozni, egyszersmind gyógykezeltetni magamat. Azután egy kis pihenőre Beckóra és Nagyőrre menni. Olvasás helyett koncentráció. Berlin? Az anyagtól kell megszabadulni. A tisztán szellemi élet, mely koromnál fogva is az egyetlen lehetséges. A tisztán szellemi világban találkoznak mindama egymástól oly távolinak látszó aspirációk, amelyek ne maradjanak kielégítetlenül!! A központban találkozik minden szám, hang és irány (+) és (-). A központba kell visszatérni annak, aki mindent akar látni és tudni. Ezen legelsőbb központunk addig öntudatunkban nem ébred fel míg a külvilág csalogat minket. Tehát Nagybiccse a szép patakjával, idilli bájával hozta meg a fordulatot, nyitotta szemeimet, 9 hónapi háborús tapasztalatok után. 1915. május 22-én, szombaton, (növekedő hold) napos, kissé hűvös idővel, találkozott bennem oly sok, látszólag ellentétes érzés, hogy rájöttem miként így van bennem valami, ahol mindennek kell találkozni, mindennek, ami volt, van és lesz. 1915. május 23. Nagybiccse Reggel lelki szemhatárom még úgyszólván ködös volt, a földhözragadtság tisztátalan atmoszférája nem engedett látni. Összeszedtem magamat, a tegnapi séta eszembe jutott. Gondolkodtam, tisztult a láthatár, kezdek felépülni, úgy hiszem. Azt, amit elméletileg már rég felismertem, immár érzem, bírom. Pajzs ez minden képzelhető baj ellen. A játékot eddig komolyan vettem, ezentúl nem fogom már elfelejteni, hogy mindez, ami itt lent küzdelem és szenvedés, egészében csak játék. Édes, drága cimborám, barátom, fiam, vezérem, tisztajó lélek, Nyuli! A nagy forgatag rövid időre meglazította a közöttünk halálod által csak szorosabbá