Bardoly István szerk.: Mednyánszky László feljegyzései 1877–1918 (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2003/5)

Mednyánszky László feljegyzései, 1877-1918

A Székelyföld régi vágyaim tárgya. Ezen távoli rokonfaj, amely az én fajom, ezen faj, amely az enyém, olyan tájban, amely gyermekkori emlékeimben szakasztott mását találja. Édes, drága, jó mindenem, Bálintkam, tisztajó lélek, Nyuli, tégedet kereslek ott, tégedet, magamat és eredetünket. Ott feltárulnak lelkem előtt világok, nagy tájak, világok, sok fény, de el is kell ezekben merülni végképpen, mert ki kell ezáltal ama szűk határokból jutni, amelyeket körülveszi az örökkévalóság fénye. Minden ember körül sűrűdik ilyen átlátszatlan ködökből szőtt világ. O a központban áll, és nem lát. Akármilyen irányban halad kitartó akarattal, ki kell érnie a sötétségből, amelyet körülvesz minden oldalról, az örökkévalóság és mérhetlenség fénytengere. Valamennyien még szunnyadó sötét szigetekhez hasonlítunk a nagy, örökké hullámzó élet tengerében. Ki, minden erőmegfeszítéssel, hogy elérjük a nagy világosságot, amely tulajdonképpen önmagunk legmélyén szunnyad, általunk nem ismerve. 1913. július 19. vasárnap, Versec Édes drága cimborám, barátom, fiam, vezérem Bálintkam, tisztajó lélek, Nyuli! Ismét engedtem gyengeségemnek, bátortalanság, pesszimizmus, kishitűség vettek elő, de én nem engedek. Pirulok ezen gyöngeségemen, különösen ha reád gondolok és mindarra, amivel néked tartozom. Édes, drága mindenségem, hiszen hozzád csak a jók, a úszták, az erősek közeledhetnek! Hogy a te szolgád lehessek, erősnek kell, hogy legyek. 8 év előtt, mikor itt feküdtem betegen, te még közöttünk időztél édes. Ki hitte volna, hogy előbb búcsúzol e világtól, mint én öreg? Itt hagytál, nyilván azért, hogy sok szenvedés árán hozzád valamivel méltóbbá lehessek. Iparkodni fogok azon időt, amely nékem még itt ezen életben hagyatik, a legjobban felhasználni. Törekedni fogok mindattól szabadulni, ami lefelé húz, ami hozzád és szeretett emlékezetedhez nem méltó. Az egyetlen erősségem, hogy tégedet igazán végtelenül tudlak szeretni. Akinek megadatott veled az életben találkozhatni, tégedet szerethetni, talán mégsem kárhozik el végképpen. 1913. július 28. vasárnap délután, Versec Édes drágajó cimborám, barátom, fiam, vezérem Bálintkam, tisztajó lélek, Nyuli! Ide írtál nekem 8 év előtt, drágajó mindenem, mikor betegen feküdtem Stolléknél, reménylettem, biztosra vettem, hogy Vácon megtalállak, amint tényleg még sokat voltunk azóta együtt. Most Vácon csak sírodat találom, de szívemben megtalállak mindig, ha kissé magamba szállok. Itt körülbelül 10-12 nap óta vagyok, sokat láttam, rajzoltam, festettem - nagyobb hibába nem estem, csak egyszer vett erőt rajtam valami kétségbeesés forma gyöngeség. Ami múlt év december 21-óta sikerült, még nem sikerült eddig, erős szándékom nem tágítani és az új úton megmaradni. Új kilátások vannak. Isten segedelmével még kibontakozások minden bajból, anélkül, hogy bárkinek is kárt vagy kellemetlenséget okozzak.