Bardoly István szerk.: Mednyánszky László feljegyzései 1877–1918 (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2003/5)

Mednyánszky László feljegyzései, 1877-1918

Édes jó Lajos öcséd temetésének épp 10. évfordulója van ma. Nőnek, nőnek az árnyak. Távolból idehallatszik egy vendéglő zaja, tekéznek, így mulattak, tekéztek vagy 25 év előtt a Kőhídban, a régi jó váci kőhídkocsmában. Ott voltunk egy vasárnapi délután nyáron együtt, be szép délután volt az. A Kőhíd, a Büki, a lókosi csárda, Vadkert, Lőrinci és Jásztelek milyen kedves emlékek. Sírva fogok örülni, ha e helyeket ismét viszontlátom. Ami e földön szép volt, nagyrészt már a múlté, de ami a legszebb volt, az soha el nem fog hervadni, mert az igazi önzetlen szeretet halhatatlan. Hit, remény és szeretet. Mikor 12 év előtt Velicseknél voltam Versecen, te még éltél drágajó Barátom, többször írtál nekem, kedves leveleidet mind megőriztem. 1913. június 8. vasárnap délután, légsátor, Németbogsány Édes drága cimborám, barátom, fiam, vezérem, tisztajó lélek, Nyuli! Ma reggel gyönyörű sétát tettünk az erdőben. Délelőtt dolgoztam, a reggeli bizonytalan idő napos meleggé vált %Vi órakor; délután ismét beborult. Közeledik az óra, amely vasárnaponként komoly gondolatokat hoz, szól a harang, mint akkor. Oh Istenem. De már ma nem olyan keserű érzelmeket kelt bennem ez óra, e harangszó, mert érzem, tudom, hogy a tied vagyok, a tied maradok, édes drága mindenem. 1906. december 23-án vasárnap és 25-én nem estem kétségbe, mert éreztem, hogy halálod nem választott el minket egymástól. 1906 óta sokat változtam, ma épp oly közel érzem magamhoz azokat, akik már túl vannak, mint azokat, akiket testi szemeimmel látok. Házamat itt igyekszem kissé megreparálni, hadd szenvedjek és tisztuljon lelkem még tovább ezen a földön. Hadd legyen néked is itt még egy biztos hajlékod szívemben édes, drága tisztajó lélek. Ha majd egyszer összeroskadok, hozzád iparkodik lelkem, addigra talán sikerül megszabadulni minden önzéstől. Mennyi madár dalol körülöttem, drága, édes Bálintkam, de élvezné drágajó lelked ezt a bájos hangversenyt! Tíz esztendő előtt laktam ilyen légsátorban, feküdtem is ott betegen (később Versecen voltam) Stolléknál. Akkor te még éltél édes, drága, jóság Nyuli, te tisztajó lélek. írtál nekem Versecre jó, édes levélkéket. Itt a virágok, a szép reggelek gyakran emlékeztetnek gyermekkoromra és ifjúságomra, a szép Szepességre. Egypár szép színvegyület, néhány szép hangrezgés és a szeretet, ez, csak ez marad, meg a szép forma. Ezek örökösen képezik mindenségünket, ezekben lehetünk halhatatlanok. Múlt vasárnap is idehallatszott a kuglizó zaja, eszembe hozta a régi Kőhíd csárdát Vác mellett, ahol mi ketten, jó harminc éve már, egy napos délutánon víg társaságban mulattunk. Vácon van több kis csárda, amely reád emlékeztet édes, jó Bálintkam, a Fehér ló - a legrégibb a Nyári, a Buki és egy más kis bormérés a Duna-parton, az a kis bormérés Vác felső végén az országút mellett. A Vásártéren az öreg Dracsay vendéglője, aki azelőtt Jásztelekén volt kocsmáros. Katalina, Szendehely, Lókos, Vadkert, Lőrinci, Jásztelek, Balassagyarmat. Ezenkívül be sok hely Vác körül és Vácon. Szegény Lajos öcséd háza, Kovács úr háza. A Duna-part fent a téglagyár felé, ahol egyszer álltunk lovakkal. A Nyulas a Naszály megetti völgy, Alsó-Vác meg a Kálvária, a gőzhajó állomás, a vasúti állomás, ahová gyakran kikísértél.