Bardoly István szerk.: Mednyánszky László feljegyzései 1877–1918 (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2003/5)

Mednyánszky László feljegyzései, 1877-1918

Akiben egyszer felébredt a hiányzó utáni vágy, a valóságos epedés erejével, akörül elébb-utóbb képződik egy komplementerekből alakult egyéni világ, ezen világgal az epedőnek eggyé kell lenni. Te, édes, drágajó Bálintkam, nyitottad fel szemeimet, a te nagyjóságod által. Áldott legyen az az óra, a hely, amelyben először megpillantottalak. 1913. február 9. vasárnap, Beckó Édes, drágajó cimborám, barátom, fiam, vezetőm, tisztajó lélek, Nyuli! Mozgalmas hetek után fordulok ma egész lelkemmel hozzád. 5 nap előtt 1 és 2 óra között aludtam el Vác mellett gyorsvonaton. Gyönyörűen sütött a nap, a legszebb kora tavaszi hangulat lelkemben édes emlékeket ébresztett. Néhány perc alatt vonult el lelki szemeim előtt annyi boldogság és annyi gyász. Vác és vidéke!!! Tégedet kerestelek mindenütt édes, tiszta, jó lélek mindenütt. Fekete sírkövedet határozottan felismertem a lombtalan fák között. Oly barátságos, oly napos volt a szép kis temető. Azon vasárnapon, amikor Bécsből Pestre jöttem, nem lehettem egészen veled. Két vasárnap délutánt töltöttem a Városmajorban veled, egyedül. 3 vasárnap délutánt útközben a Budakeszi szanatórium felé a szegény jó Janihoz menet. Ma itt ülök régi szobámban Beckón, épp olvastam Tolsztoj vallásos elméleteit,

664 hogy minél tisztultabb lélekkel közeledhessek hozzád. Te egyetlen!!! te megmentőm, akiben minden jó és minden szép lakozott, Bálintkam, Nyuli!!! Mindaz, ami a mulandóság fölött létezik, közelebb visz hozzád, te vagy a tiszta szeretet. 3 és 4 óra között mentem el tőled, mikor utolsó utadra öltöztettek tégedet, tisztajó lélek. Nem értettem, nem tudtam megérteni, hogy mi is történt, hogy tégedet elvesztettelek, és nem hihettem. El voltam kábulva. Erre még az utolsó 3 utolsó borzalmas hét sem készített elő. Vergődtem, mint valami súlyos lázálomban. Kimentem édesapádhoz és megmondtam, hogy mi történt, de hisz ez lehetetlen, nem, te nem halhattál meg. Lelkem zavarában csak az volt tisztán előttem, hogy én a tied vagyok, és a tied maradok. Kimentem a Duna-partra, a part mentiben fel, egész a Bükiig. Napos, fagyos téli idő volt. A nyugati ég aranyos és piros volt. A Duna a partok felé be volt fagyva, a jég különös alakulatai szép rajzokat tüntettek fel. A Bukitól visszajövet az úton át mentem, a nagy havon az országúton és onnan a vasúti sínpár mellett, el azon mély szakadékig, ahol veled, az egyetlennel, találkoztam volt évek előtt egy boldog délutánon. Már nagyon esteledett, mikor a temetőhöz értem. A nagy hó mindent eltakart. Oly szép és oly tiszta volt ez a sok fehérség!!! 4 Lev Nyikolajevics Tolsztoj (1828-1910). „Fokozatosan szakítva minden tekintéllyel, állammal és egyházzal, valamint tagadva a forradalom létjogát, részben az Evangélium, Rousseau, és a keled filozófiák hatásaként az erőszakmentességben, a szeretet által vezérelt öntökéletesítésben és a tulajdontól, különösképpen a földtulajdontól való megszabadulásban látta a közös emberi érdeket. A haladás útját kereste Isten országa felé, amely - szerinte - az ember lelkébe van írva [...] Elutasította a technikai civilizációt is, annyiban, amennyiben a világ egyesítése helyett a megosztottságát szolgálja." (Török Endre szócikke - Világirodalmi lexikon. 10. Budapest, 1993. 615.)