Bardoly István szerk.: Mednyánszky László feljegyzései 1877–1918 (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2003/5)
Mednyánszky László feljegyzései, 1877-1918
2-3 közt az erdőben voltam, útközben találtam 3 kis gyufaskatulyára festett Nyulit, letöröltem róluk a port és eltettem, jó jelnek vettem, édes drágám. Visszajöttem, ajani öccsével, megbarátkoztunk, jó, egyszerű fiú. Budán körüljártam a Nyúlkaszárnyát és reád gondoltam édes mindenem, te szép és jó lelkem. Tegnap erősen dolgoztam, de azért tegnap is tiéd voltam. 1908. szeptember 15., 5 óra 4 perc, Vác - Budapest Édes drágám. Sírodtól jövet még vissza-visszanéztem csöndes lakásodra, amint a késődélutáni nap bearanyoz itt egy törzset, sőt egy lombrészietet, a talajt már csak elvétve érik sugarai. Jóleső nyugalom itt körülötted, a te jóságod mintha minden rosszat eltávolítana e tájról. A katolikus temető gyalogútja el van a naptól árasztva. Az indóházhoz még korán érkeztem, vettem jegyet és beültem a kiskocsmába a vasút mellett. A 3dik asztalnál, balra a bejárattól, ült négy vasúti munkás A. Szimpatikus, szép emberek, érdekes volt a világítás is, egy-egy része a csoportnak meg volt világítva a naptól! AA. Az, aki velem átellenben volt, különösen szimpatikus embernek látszott. Mind a négynél feltűnő a nvugalom. A szürke bajuszú reám nézett egy pillanatra, és tekintetében valami reád emlékeztetett édes, drága, egyedenem. Szép volt ma a Naszály is! Párás kékes (déli szél) fúj, nyári melegség örvendezteti az embert, de van valami melankolikus ezen őszi délutáni napsugárban. Búcsúzás az élettől, remény? remény az ismeretlenben, arra ami az ösmeretlen után következik. Tipikus őszi hangulat, édesen fájó lemondás, de már egyszersmind remény egy új [életre?]. Az akác már kezd sárgulni, közeledik az ősz. 3 hónap és 8 nap múlva lesz két éve, hogy minket elhagytál te drága, jó, egyetlen lelkem. (Dunakeszi, Alag, V26 óra, a nap néhány perc múlva lenyugszik.) 1908. szeptember 20. Versec A szakegyletek káros volta. 1. ) A szakegyletekbe besorozott ember egyoldalúvá válik, mert más szakbeli, más gondolkodású emberekkel nincs többé ideje érintkezni. 2. ) A kicsinyes hiúság és társainak önző célokból való félrevezetése a szaktársulatok rendes eredménye.