Bardoly István szerk.: Mednyánszky László feljegyzései 1877–1918 (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2003/5)
Mednyánszky László feljegyzései, 1877-1918
Nem akarok senkinek adósa lenni, megterhelve nem közelíthetnélek, édes, drága jó lélek. Többször majd elhagyott a bátorság, de ha te eszembejössz ismét, erős leszek. Csak benned reménylek édes. Ismét erősebb lettem, már most nem téríthet le utamról semmi. Elébb úgy éreztem, hogy ki kell az élet elől térni, hogy egészen a tied lehessek. Most úgy érzem, hogy az életben győzni kell, s csak úgy lehetek egészen a tied. Ha nem tudnék itt helyt állani, úgy hozzád se juthatnék. Ha semmi sem adott nekem kellő erőt, úgy te fogsz adni nekem erőt, az irántad érzett szeretet, ez fog adni erőt és bátorságot. Múlik az idő, édes, drága egyetlen tisztajó lélek. O Istenem, adj erőt, hogy kötelességemet végezhessem, senkit ne károsítsak, és hogy annak szolgálhassak, akivel egybefűztél örökre. A sok szomorúság és gond közt az egyik legfőbb, hogy még nem tudtam földi otthonodat ismét oly karba hozni, mint az életedben volt. Pedig de nagyon szeretném, talán majd sikerül ez is nékem. Ott nálad lehet, ott nálad élhetni emlékednek, óh de nagy boldogság volna. Talán még ad erre is erőt a jó Isten, hisz magamnak már nem kívánok semmit. Oh de borzasztó volt azon vasárnap délután, mikor mit sem sejtve hozzád elindultam, november elején volt, ment a vonat, közeledett Váchoz, örültem! úgy örültem. Napos, kissé hideg délután volt, néhány nappal idébb jöttem volt Beckóról. Egy kis félelmet ugyan mindig éreztem Váchoz közeledve, mert amit az ember igazán szeret, azt mindig félti. A vonat megállt, leszálltam, ott volt a kis Bálint, ő mondta, hogy te édes, jó lélek, beteg vagy nagyon. Megijedtem, de még nem hittem, hogy mily nagy a baj. Szokásom ellenére kocsiba ültem és elhajtottam hozzád. Beléptem a szeretett konyhába, onnan a szobába, ott feküdtél az ágyban nagy betegen, nagy lázban, elállt a lélegzetem, iszonyú balsejtelmek kezdtek gyötörni. Bejött Erzsi és elmondta, hogy már szerda óta vagy oly beteg. Láttam rögtön, hogy ez tüdőgyulladás, később kezdtem kissé reményleni. A harmadik vasárnapra, ettől ilyenkor, ott ültünk ágyad körül. Végső perceidet élted e földön. A lélegzet borzasztó nehéz és lázas ritmikus, mint egy nagy fúróé. Tudtuk már, láttuk, éreztük, hogy ez a végső; meg voltunk dermedve, mintha valami iszonyú álom martalékai lettünk volna. Tőled jobbra ült Mari nővéred és Erzsi, balról az ápolónő és én. Iszonyú órák voltak ezek, talán belezavarodott volna az elmém, ha 3 heti félelem, aggódás el nem tompították volna érzéseimet. 2 1 /2 órakor szűnt meg egyszerre a ziháló hörgésszerű lélegzet, és megszűnt dobogni azon szív, amely úgy tudott szeretni. O, de akármi is történnék, a tied vagyok örökre, tégedet szolgálhatni egyetlen igazi vágyam, tisztajó lélek. Az a szeretet Vác Fő utca 22., az a szeretett szoba, az a szeretett kis konyha, és az az édes udvar. Mennyi boldog órát töltöttem ott nálad, édes, jóság, te tiszta, jó lélek. Reggel mikor besütött a nap, vagy délután, mikor az udvar oly napos volt, a házban és ház körül!!! mely szép volt az mind. Az utolsó 3 hét aztán mily irtózatosan izgalmas volt. Kétségbeesés és remény váltakoztak szüntelen, éjjel nappal. De még e 3 borzasztó hét emlékét meg-megvilágítja néhány boldog perc. Mikor jobban voltál, mily öröm, még az utolsó előtti vasárnap egy boldog órát töltöttem ágyad mellett édes, nem sejtve, hogy egy héttel később olyankor már nem leszel közöttünk, hogy mily gyászba borul előttem minden.
