Bardoly István szerk.: Mednyánszky László feljegyzései 1877–1918 (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2003/5)
Előszó (Markója Csilla)
nagyobb magasztalás hangján beszélt a magyar parasztról. Gyakran emlegette, hogy sok országot bejárt, de a magyar paraszt primitív és mégis nagy bölcsességéhez hasonlóval sehol nem találkozott. Különös összetételű egyéniség volt. Meggyőződéses híve Buddha tanainak, de senkit sem akart megnyerni hitének. Gyakran lehetett látni kültelki kis kávéházakban a nálunk oly ritka buddhisták között, akik valamennyien földhözragadt szegény emberek voltak. Mindet támogatta. Jótékonyságának nem volt határa. [...] Néha két-három lakást bérelt, hogy tapintatosan segíthessen bajbajutott barátain. Első tájképét 1896-ban láttam, s elragadtatással állapítottam meg, hogy művészete csupa költészet és őszinteség. Nyilván ez hatott rám elementárisán. Mindig csodálkoztam, hogy sokan félreértették. [...] Az a képesség, mely a természetet képein átlelkesítette, még Corot-ból is hiányzik. [...] Monumentális hatású figurális képein a világteremtés sorstól vert mostohagyermekeinek tragédiájával döbbentette meg a jóllakottakat. " (Lengyel István: Lyka Károly emlékezéseiből. Szabad Művészet, 9. 1955. 580.) S ez utóbbiakhoz vegyük hozzá, amit Mednyánszky maga gondolt erről a tragédiáról, s összeáll a megbéklyózottság és erő, ráció és „gyermeki primitívség" feszítő ellentmondásaitól meghatározott kor- és kórkép: „A mostani evolúció-korszak a ráció evolúciója. Ez mind nagyobb differenciációt tesz szükségessé, azért azonban, hogy egyesekben már korán ébredt a differenciáció elleni ellenszenv, még nem következik, hogy a további differenciáció már nem szükséges. " „A modern evolúciónak fő jellege a materializmus. Ezen materializmusból következik azon rövidlátó önkorlátozás, a segítő erők nagy részének ignorálása. Hogy hamarabb javítsák az emberiség helyzetét, át akarnak ugrani mindazon korláton, amely korlátokkal a természet irányítja az emberek, állatok és növények fejlődését. A múlt tapasztalatait, úgymint az egyes emberek fejlődési törvényeit semmibe sem veszik ezen doktrinerek felületességükben. [...] Az egyenlőséget nem a gyengék felemelésével, hanem az erősek gyöngítésével akarják elérni, ami által az összértéket leszállítják. A renyhe békéért feláldozzák a nagy célokat, mert azok elérése fáradtságos küzdelmekkel és nagy egyéni áldozatokkal jár. " (1908. szeptember 4. és 1909. január 2.) Ezek a megfogalmazások nyilván nem kerülhettek bele az 1960-as naplókiadásba. Úgyszintén ki kellett maradjanak belőle Mednyánszky hazafias egylettervei, nemzetmentő és nemzetféltő gondolatai, a pánszlávellenes mozgalmakban vállalt szerepének dokumentumai. De ami a legkínosabb témának bizonyult, az Mednyánszky mássága. Holott Mednyánszky a nemi orientáció ügyében is csak az ő „létkérdése", az erő problémájának nyomában járt. Egész életét a „fizikai lenyűgözöttségektől való megszabadulásnak" szentelte. A teozófiát, melyre Helena Petrovna Blavatsky Titkos Tanának elolvasása után lelt, teljes egészében e cél szolgálatába állította. Szüntelen igyekezett aszketikus ideálja felé. Az élet mint erők és energiák szabad játéka, amelynek - hite szerint - csak lemondások és önmegtartóztatások, tehát a rá kirótt sors, a „megbéklyózottság" hatványozásával szegődhetett nyomába, fontosabb volt számára a művészetnél. A „megrendezettnek tűnő koldusi világ" szecessziós fantáziájától Mednyánszky útja a látomásokig vezetett. 1908. január 18.-án szombat este jegyezte föl Fiumében:
