Buzási Enikő szerk.: Európa fejedelmi udvaraiban, Mányoki Ádám, Egy arcképfestő-pálya szereplői és helyszínei. (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2003/1)
Buzási Enikő: MÁNYOKI ÁDÁM (1673-1757) Egy monográfia tanulságai
grófnő 1733-ban festett háromnegyed alakos ábrázolásai az udvari arisztokrácia megrendelésére készült művek sorába tartoznak, s bennük az udvari portré még mindig kötelező hagyományai és stílusfordulatai érvényesülnek (82, 83. kat. számok). Egyetlen fennmaradt hivatalos munkáját 1737/38-ból, Maria Amália Christine szász főhercegnő és szicíliai királyné Cosel grófnő portréjával igen rokon képmását a késői évek egyik legfontosabb alkotásaként sorolhatjuk az életműbe (84. kat. szám). A továbblépést és a korszerűséget tehát nem ezek a munkái képviselik, hanem azok a festésmódban és témában is az eddigiektől igen különböző darabok, amelyek már egy újfajta megrendelői igénynek feleltek meg. A 40-es években felerősödő érdeklődés a 17. századi holland mesterek stílusában és témáival készült képek iránt a polgári és arisztokrata gyűjtők körében volt elsősorban tapasztalható, akik ekkor már komoly ízlésformáló szerephez jutottak. Ez a historizáló ízlés, amely mind a festői technikát, mind a képek témaválasztását érintette, „divatba hozta" Mányokit, aki mindvégig sokat megőrzött azokból a technikai fordulatokból, amelyeket a holland mesterek munkáiból pályája elején sajátított el. Amikor a 40-es évek elejétől „holland modorMányoki Ádámnak tulajdonítva: Maria Amália Christine szász főhercegnő, szicíliai (később spanyol) királyné, 1737/38 Slovenské národné múzeum, Múzeum Cerveny Kamen (84. kat. szám) ban" kezdett el dolgozni, nemcsak űjraélesztette ezeket a tapasztalatokat, de képeit a historizáló zsánerfestéssel rokon, akkoriban igen népszerű „portrait historisé" szellemében valósította meg. Ilyen próbálkozás Balthasar Permoser feltehetően posztumusz, 1742-ben készült (jelenleg lappangó) ábrázolása, amelyen a szobrász, mint Salomon Köninck öreg tudósai, töprengő aggastyánként jelenik meg. De ilyen Götter gróf turbános képmása is, amely a historizálás másik fajtájának, a Rembrandt-élmény közvetlenebb megjelenésének példája, s amelyhez Pesne-nek a drezdai gyűjteménybe korábban leszállított Rembrandt-utánérzései adhattak inspirációt (87. kat. szám). A „holland modorban" festett kosztümös zsánerekből, amelyek adatokból tudhatóan szép számmal fordultak elő késői munkái közt, csupán egyetlen művét ismerjük, egy ótestamentumi aggastyán ábrázolását az 1750-es évek elejéről, provenienciájából ítélve legkésőbbi alkotásainak egyikét (90. kat. szám). Mányoki művészi teljesítményének legjelentősebb kortárs értékelését az eddigiekben csak életrajzíróként említett Hagedornnak a festő munkái iránti műértő lelkesedése és gyűjtői preferenciája jelenti. A 18. századi német polgári gyűjtemények között mind számban, mind minőségben első helyen álló Hagedorn-gyűjtemény tizenhat művet tartalmazott Mányokitól, valószínűleg elsősorban a kevéssé reprezentált 1742-1745 közötti évekből. 27 Hagedorn a kortárs portréfestők közül a legkiemelkedőbbek közt tartotta számon Mányokit rangsorában Martin van Meytens és Pesne mellett az előkelő harmadik helyet foglalta el -, akitől nemcsak gyűjtött, de saját elképzelései szerint rendelt is képeket. 28 Mányoki Hagedorn tulajdonában volt műveiről csak a fennmaradt kép jegyzékekből tudunk, minthogy a gyűjtő halála után örököse kezén a gyűjtemény 1806ban biztosítási csalás során tűz áldozata lett. 29 Az ezt követő vizsgálat szerint néhány kép elkerülte a pusztulást, köztük Mányoki 1742-ben készült Hagedorn-portréja, amelyet a gyűjtő kívánságára Frans van Mieris modorában festett. A kép 1819-ben egy árverésen még felbukkant, azóta nincs róla adat. A gyűjtemény egyetlen ma is meglévő darabját, Dominicus van der Smissen portréját Friedrich Hagedornról, a gyűjtő bátyjáról a hamburgi Kunsthalle őrzi. A Hagedorn számára festett művek legtöbbje historizáló, illetve rokokó karakterfej volt. Egy kép kivételével ezek közé tartozott a gyűjtő által mindig nagy elfogultsággal emlegetett „Négy évszak"-sorozat, vagy azok a női karakterfejek, ahogyan akkor nevezték, „Frauenzimmerbild"-ek, amelyekbe Mányoki Hagedorn leírása szerint festőtechnikai tudása legjavát adta. A Hagedorngyűjteményből ténylegesen ismert egyetlen Mányokimű, egy Christian Daniel Rockstroh metszetében fennmaradt, fátylat viselő nőalak a rokokó karakterfejeknek abba a típusába tartozott, amelyből eredetiben Mányokinak csupán egyetlen művét ismerjük, egy lágyan formált leányportrét 1744-ből, a schwerini múzeum anyagából.
