Buzási Enikő szerk.: Európa fejedelmi udvaraiban, Mányoki Ádám, Egy arcképfestő-pálya szereplői és helyszínei. (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2003/1)
Buzási Enikő: MÁNYOKI ÁDÁM (1673-1757) Egy monográfia tanulságai
mert 1720 körüli portréi - összesen 6 kép - talán az elmondottakból következően is a leltárkönyv szerint háromnegyed, illetve egész alakban készültek, így már méretüknél fogva is egy reprezentatívabb megoldást követtek. E művek valószínűleg nem maradtak fenn, de hogy milyenek lehettek, arra a festő egy ujabban azonosított kivételes portréjából következtethetünk, amely Sophie Magdalena brandenburg-kulmbachi hercegnőt, dán királynét ábrázolja karneváli öltözetben, különös hatású, parkháttér és csobogó delfines szökőkút elé komponált, egész alakos képmásban (48. kat. szám). A tisztigaléria mellett ez a kép eddig az egyetlen mű, amely Hagedorn életrajzi beszámolója alapján tulajdonítható Mányokinak, az abban felsorolt portrék egyikeként. A II. Ágost megbízására készült munkák mellett az 1714/15-ös év másik legnagyobb és legigényesebb feladatát jelentik az anhalt-dessaui hercegi család számára festett képek: Leopold anhalt-dessaui hercegnek és feleségének portréi, melyekből az utóbbit félalakos formátumból a 18. század közepén bővítették térdképpé, valamint a herceg négy fiának ma részben lappangó ábrázolásai 21 (38, 39. kat. számok). Az egyik kép, a legkisebb fiú, Friedrich Heinrich Eugen képmása a Mányoki-életmű talán legkülönösebb darabja (40. kat. szám). Allegorikus portré, amely nemcsak műfaji típusát, de ikonográfiáját tekintve is egyedülálló eddig ismert munkái közt, ugyanakkor stiláris eklekticizmusával egyben modellszerű összefoglalása különböző eredetű festői ismereteinek. A fiatal herceg egy aggastyánnal látható a képen, díszes kosztümben, melynek fontos kiegészítője a tollas barett, a 17. századi holland portré-köznyelvben a fantázia, az ész, valamint a jó emlékezőképesség allegorikus kifejezője. A képen ehhez társul a könyv, az építészeti tervrajz, a körző és szögmérő, melyek együttesen azt jelzik, hogy a portré egy alkalmi, személyre szóló nevelés-allegória. A feltevést valószínűsíti a jelenet másik szereplője is, pontosabban közös ábrázolásuk ikonográfiája, ami egy meglehetősen ritkán ábrázolt ótestamentumi jelenet: Héli pap a gyermek Sámuelt oktatja. A kép a holland modorban történő historizálás, valamint - főként a festői megoldás szempontjából - a reprezentatív portré Mánydki életművében egyedülálló elegyét és kettősségét nyújtja. Udvari festői kinevezését követően, 1718-tól Mányoki egyre gyakrabban vállalt megbízásokat Lipcsében, ahol az egyetem tanárait, a város jómódú polgárait és kereskedőit, illetve családtagjaikat örökítette meg. Legkorábbi lipcsei munkái a „Kramermeister''-sorozatban, a város kereskedőtestületének generációkon át bővült portrésorozatában maradtak fenn. Azok a művei azonban, amelyek családi megrendelésre készültek, két arckép, Peter Hohmann és felesége portréinak (57. kat. szám) kivételével ma már csak metszetből ismertek, elsősorban Martin Bernigeroth és fia, Johann Martin Bernigeroth reprezentatív környezetű, háromnegyed alakos kompozícióiból (53-56. kat. számok). Ezekről a metszetekről a Mányokiról szóló korábbi irodalom azt feltételezte, hogy teljes egészében megfelelnek a festő invenciójának, így magukat az eredeti festményeket is gazdag szcenírozású, háromnegyed alakos ábrázolásoknak vélte. Pedig mellkép kivágatú vagy legfeljebb félalakos formátumúak voltak, amelyeket a metsző fejlesztett reprezentatív ábrázolásokká, mégpedig Rigaud-, illetve Largilliéreportrék után készült metszetek kompozíciójának, enteriőrjeinek és gesztusrendszerének felhasználásával. Ezekben az esetekben tehát nem Mányoki fordult előképhez, hanem a munkáit sokszorosító metszők. A Lipcsében dolgozó Bernigeroth változatos kompozíciójú portrémetszetei és az általuk közvetített francia példák inspiráló hatása Mányoki ez időre tehető műveiben is kimutatható. Néhány munkája arra utal, hogy ekkoriban elmozdulni igyekezett a kompozíciós változatosságot erősen korlátozó mellkép kivágatú, lényegében frontális portré-megoldásoktól, amelyek addigi képeit általában jellemezték. Az 1720 körüli években sorra készülnek azok a művei, amelyeken az ábrázolt mozgása természetesebbé, szabadabbá válik, a test térbe mozdul, a képkivágat megnagyobbodik, s olykor egy jelentőségteljes gesztussal a kéz is megjelenik a kompozícióban. Néhány elpusztult vagy lappangó mű mellett ilyen a krakkói Nemzeti Műzeum előkelő páncélos urat ábrázoló képmása, ami egy gyakran ismételt Rigaud-féle mozdulat-toposzt hasznosít (46. kat. szám). A beállítás, a csípőre tett kéz, a térbe forduló felsőtest, valamint a visszatekintő fej Mányoki korábbi művein nem tapasztalt ellentétes mozgása néhány kisebb kivágatú munkáján is megismétlődik, köztük a bautzeni Városi Múzeumban őrzött, igen finoman kivitelezett Nostitz-képmáson is (49. kat. szám). Mindazonáltal a Largilliére-kompozíciók legpontosabb átvétele ebből az időszakból a Magyar Nemzeti Galéria egyik főművén, Georg Wilhelm Werthern gróf 1719-ben festett portréján figyelhető meg (47. kat. szám). Előképként a francia festő két műve is szóba jöhet, II. Frigyes Ágost (a későbbi III. Ágost) trónörökös 1714-1715-ös párizsi látogatásakor festett háromnegyed alakos ábrázolása (London, Heim Gallery), valamint Montargu kamarásról készült mellképe, amely 1778 óta a drezdai királyi gyűjtemény darabja. Mindazonáltal a gyűjtéstörténeti adatok hiányossága miatt a szembetűnően rokon megoldású képek kapcsolatára nem tudunk magyarázatot adni. Ezek az alkalmi lipcsei tartózkodások, munkavállalások Mányoki részéről nem tekinthetők egyfajta visszavonulásnak, önkéntes száműzetésnek a drezdai művészeti élet vérkeringésétől, ahogy Lázár korábban feltételezte. A két város folyamatos kulturális és művészeti kapcsolata, a megrendelők művészi igényének azonos szintje a szász uralkodó udvari festőjének a polgárvárosban is a felsőbb társadalmi réteg érdeklődését biztosította. Mindazonáltal ebben a lipcsei munkákkal váltakozó időszakban portrészemléletének polgári vonásai felerősödtek. Hogy milyen mértékben, arra két, egyaránt 1718
