Buzási Enikő szerk.: Európa fejedelmi udvaraiban, Mányoki Ádám, Egy arcképfestő-pálya szereplői és helyszínei. (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2003/1)

Harald Marx: „FELRAGYOGOTT A FESTŐMŰVÉSZET SZERENCSECSILLAGA" Festészet és mecenatúra Erős Ágost és III. Ágost Drezdájában

hette, aki VI. Károly császár {1685-1740; német császár 1711 óta) halála után birodalmi helynökké lépett elő. Üzlet volt-e a képek eladása, vagy a gróffá emelt báró hálájának kifejezése? Ha a képek jegyzékéből indulunk ki, amely a drezdai képtár „1741 előtti" festményeinek (Steinhäuser nyolcadrét-leltáraként is emlegetett)

97 összeírásából és a számok sorrendjéből adódik, hajlamosak vagyunk rá, hogy ne csak a gyűjtő bizonyos művészekhez fűződő kapcsolataira következtessünk, hanem a drezdai művészek egymás közötti érintkezéseire is. Keyserling birtokában volt Ismael Mengs remek, ma a képtárban található önarcképe.

98 Személyesen is ismerte az idős Mengset, aki a grófhoz hasonlóan szerette a zenét; s a szoros, a közös zenerajongásból táplálkozó kapcsolatok magyarázzák, hogy Anton Raphael Mengs miért készített portrét az énekes Domenico Annibaliról. Keyserling gróf művészeti tanácsadója, Dietrich - akit festőként mind Mengs, mind Winckelmann nagyra becsült - szintén fontos szerepet játszhatott e drezdai muzsikus- és művészkörökben. Louis de Silvestre legfőbb udvari festő és akadémiaigazgató házában

99 különösen nagy gondot fordítottak a zene ápolására. Följegyezték, hogy a mester egyik lánya olaszul énekelt.

100 A festő otthonában művészek, miniszterek és külföldi követek találkoztak - ha így volt, Keyserlingnek is közöttük kellett lennie. A zene szoros szálakat fűzött amúgy különböző jellemű emberek között is - kitűnik ez abból a leírásból is, amelyet Giovanni Lodovico Bianconi (1717-1781), Frigyes Keresztély szász trónörökös (1722-1763) személyi orvosa, egyszersmind figyelemreméltó műértő és író Ismael Mengsszel kapcsolatosan hagyott ránk „Anton Raphael Mengs lovagnak szentelt történelmi dicséret"ében: „Silvestre házában, ahol Ismael is jelen volt, Annibali az egyik este elénekelt egy megható áriát, amely általános tetszést aratott. Érző szívek számára léteznek bizonyos, mindenestül az ő húrjaikra hangolt áriák, amelyeknek nem tudnak ellenállni! Emez mindenhatóan megérintette Ismael szívét [...] O! a zene mindenható ereje! A nyers Ismael ettől a pillanattól nem tudott ellenállni Annibalénak, aki Orpheuszhoz hasonlatosan saját akarata szerint kezdte irányítani ezt a dán Rhadamantoszt."

101 Kitérőnk a magángyűjtők és művészbarátságok világába érthetőbbé tehet egyet s mást. Megtudjuk, hogy Ismael Mengset becsülte Keyserling gróf, akit viszont Christian Wilhelm Ernst Dietrich látott el művészeti tanácsokkal. Egyebek között Louis de Silvestre-nél jártak össze, ahol muzsikálás folyt, miként Keyserlingnél is. Dietrichet tanárához, Johann Alexander Thieléhez hasonlóan Brühl pártfogolta. Silvestre-t ugyancsak a legszorosabb szálak fűzték az udvarhoz, különösen Brühlhöz. Christian Ludwig von Hagedorn, aki a hétéves háborű után fölöttébb fontos szerepet töltött be Drezda művészeti életében, Thiele és Dietrich képeit gyűjtötte: a kapcsolatok szövedéke valóban szoros lehetett. Mindezekből a megállapításokból annyi a fontos, hogy a zenészek, művészek és megrendelőik a magánéletben is érintkeztek egymással, hogy nemcsak az udvarnál, a templomokban és az Operában ápolták a zenét, hanem az „ágosti" Drezdában sok szinten kibontakozó művészi alkotótevékenység folyt; s az udvari élet és a privát szféra között nagyon is létezett átjárás. Csoda-e hát, ha Anton Raphael Mengs pasztellportrét festett apja barátjáról, Louis de Silvestre-ről?

102 Ekkora személyes közelség nem teszi-e mindenestül érthetővé, hogy III. Ágost híres, Mengs által festett pasztellportréja miért hat a király Silvestre-féle arcképének változataként?

103 Anton Raphael Mengs 1756. szeptember l-jén levelet írt Párizsba Johann Georg Willének, s ebben szívélyesen arra kérte, adja át üdvözletét Louis de Silvestrenek. A drezdai idő alatt szövődött kapcsolatok tehát lazább formában ugyan, de tovább éltek. Az üdvözlet mindenesetre azt mutatja, hogy Mengs még mindig baráti érzelmekkel emlékezett Silvestre-re, jóllehet már évek óta nem találkoztak.

104 Hasonlóan ahhoz, ahogyan már Erős Ágost idejében meg lehetett figyelni bizonyos tendenciákat, amelyek a trónörökös és hitvese, Mária Jozefa növekvő befolyását tükrözték, III. Ágost uralkodása alatt is megindultak olyan folyamatok, amelyek csak 1763 után torkolltak a politikailag „retablissement"-ként, művészetileg polgárosodásként sommázott átalakulásba. A trónörökös, Frigyes Keresztély pártfogolta és segítette ezeket a törekvéseket.

105 Brühllel és irányítási módszereivel, a már akkor is sokak által rosszallt pazarlásával szemben már a hétéves háborű előtt ellenállás alakult ki az udvaron belül. Frigyes Keresztély hitvesével, Mária Antónia bajor hercegnővel (1724-1780) egy csöndes, az élet és művészet valamennyi területét átölelő ellenzék középpontjává vált. Másfelől meg sok festőnek sikerült a mutatvány, hogy mind a király és Brühl, mind a trónörökös pár szemében népszerű legyen. Mengs és Dietrich egyaránt jó példa erre. Johann Joachim Winckelmann egyre inkább Frigyes Keresztély hívévé vált, s ha utóbbi tovább uralkodik, mint a neki megadatott három hónap, Drezda művészeti életében is végbement volna némi átalakulás: „A trónörökös apjától eltérően nem Itália vagy Hollandia modern, a reneszánsz óta létrejött festészetét ismerte és gyűjtötte, őt ehelyett az ókor feltárása és űjjáélesztése érdekelte."

106 Ha Mengs jó barátja, Winckelmann kijelenti: „számunkra a régiek utánzása az egyetlen út, hogy nagyok, sőt ha lehetséges, utánozhatatlanok legyünk",

107 akkor nem csupán az ízlésváltozás iránti követeléssel állunk szemben: egy új korszak készül megvirradni. Ha felidézzük, hogy Winckelmann hogyan gondolkodott a példának tekintett ókori művészet virágzásának társadalmi alapjairól, megérthetjük azt is, milyen politikai jelentősége volt a klasszicizmus németországi kibontakozásának a század közepén. „Görögország alkotmányának és kormányzásának céljaiban - mondja Winckelmann az ókori művészet történetében - a művészet elsőbbsé-