Buzási Enikő szerk.: Európa fejedelmi udvaraiban, Mányoki Ádám, Egy arcképfestő-pálya szereplői és helyszínei. (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2003/1)

Harald Marx: „FELRAGYOGOTT A FESTŐMŰVÉSZET SZERENCSECSILLAGA" Festészet és mecenatúra Erős Ágost és III. Ágost Drezdájában

olasz reneszánsz mestereinek tisztelőjévé. Mengs később Rómában - a késő barokk és klasszicizmus közötti időszak művészetének egyik legfontosabb alakjaként - összebarátkozott Winckelmann-nal, s Európa-szerte a festészet elméletének és gyakorlatának mestereként ünnepelték. Drezdában udvari festő volt, de gyakrabban időzött Rómában, mint a szász rezidencián. Nemcsak Szászország volt büszke rá, de az egész korabeli Németország. Mányoki Ádám

38 elsősorban a drezdai portréfestészet fejlődésében töltött be jelentős szerepet. Magyarországról, Szokolyáról származott, tanulmányait azonban Németországban végezte. Számos helyen megfordult, és több évtizedig Drezdában élt. Adottságai alapján kiváló virágfestő lehetett volna, de hamarosan kizárólag a portré műfajának szentelte figyelmét. 1703-tól Berlinben élt, ahol a későbbi I. Frigyes Vilmos, a „katonakirály" fölfigyelt rá, és portrékat rendelt tőle hadserege tisztjeiről. Christian Ludwig von Hagedorn (1713-1780) részletes életrajzot hagyott ránk Mányokiról. Ebben írja: „A művész [...] olyan szép portrékkal tűnt ki, hogy Bielinski királyi főmarsall az elhunyt király [Erős Ágost] figyelmébe ajánlotta. Őfelsége 1713-ban Varsóba hívatta. Egy évre rá fizetett udvari festővé nevezték ki; ekként él ma is, és kitűnő kolorista hírében áll."

39 Miután számos portrét festett a szász-lengyel udvar előkelőségeiről, 1723-ban búcsút vett Erős Ágosttól, és Bécsen át visszatért Magyarországra, ahol 1724-től 1731-ig időzött, de nem sikerült állandó elfoglaltságot találnia. 1731-től ismét szász földön, Lipcsében és Drezdában találjuk: III. Ágost királytól 1738-ban újra megkapta az udvari festő címét, és 1757-es haláláig az Elba-parti városban maradt. Olykor hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy Mányoki munkássága milyen fontos helyet foglal el Drezda „ágosti korszakának" festészetében. Főleg mellképeket festett, s míg a fejet szuggesztíven és elevenen ragadta meg, minden díszítőelemet háttérbe szorított. Mányoki ezzel a redukcióval azt a portrésémát követte, amely Anton Raphael Mengs korai, mellesleg sokkal intenzívebb színvilágú pasztelljeit is jellemzi, s amely később, a hétéves háború után Anton Graff számos munkájára is rányomta a bélyegét. Jóllehet sokan jogosan mutattak rá, hogy Szászország művészetében és zenéjében III. Ágost uralkodása alatt felerősödött az olasz hatás, Franciaország viszont bizonyos fokig háttérbe szorult, mégsem tagadhatjuk, hogy mindezzel együtt továbbra is érkeztek erős impulzusok Franciaországból - köszönhetően mindenekelőtt Moritz szász grófnak (1696-1750), aki 1720 óta francia szolgálatban állt, 1744 óta pedig Franciaország marsallja volt, valamint Maria Josepha főhercegnő (1731-1771) XV. Lajos fiával, Lajos trónörökössel (1729-1765) kötött házasságának. Silvestre 1748-ig maradt Drezdában, hazájába való visszatérése után Párizsban még oltárképet festett a