Buzási Enikő szerk.: Európa fejedelmi udvaraiban, Mányoki Ádám, Egy arcképfestő-pálya szereplői és helyszínei. (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2003/1)

Harald Marx: „FELRAGYOGOTT A FESTŐMŰVÉSZET SZERENCSECSILLAGA" Festészet és mecenatúra Erős Ágost és III. Ágost Drezdájában

katolikus hitre még nem volt köztudomású. A festő a protestáns dán Elefánt-renddel örökítette meg az ifjút, amelyet katolikusként később már nem viselhetett. Azon a párizsi rézmetszeten viszont, amelyet Jean Joseph Balechou (1719-1764) közel negyven év múlva készített a portréról, a király a katolikus Fehér sas-rendet viseli a korábbi helvett. Vallás tekintetében új idők köszöntöttek be, az építészet, zene és képzőművészetek, valamint az iparművészet iránti lelkesedés azonban mit sem változott. A trónörökös párizsi utazásának egyik legfontosabb következménye Szászország művészeti helyzetére nézve az lett, hogy Louis de Silvestre-t Drezdába hívták a király első festőjének, „Premier Peintre du Roi"-nak.

31 Működésével 1716-tól a szászországi festészet figyelme is mindinkább Franciaország felé fordult; e messze ható irányváltás végül még olyan későbbi fejleményekhez is alapul szolgált, mint Anton Raphael Mengs pályafutása.

32 Silvestre három évtizeden át nemcsak festőként, de társadalmilag is különleges helyet foglalt el az Elba-parti város művészei között. 1741-ben nemesi rangot kapott, s most már maga is hozzátartozott azoknak a köréhez, akiket portréin megörökített. Silvestre a Franciaországban híres rézkarcoló, Israël Silvestre (1621-1691) fia volt, először apjánál tanult, majd Charles Le Brun (1619-1690), később pedig Bon Boullogne (1649-1717) tanítványa lett. 1693-tól 1700-ig Itáliában, főleg Rómában élt. A párizsi Académie Royale 1702-ben tagjává választotta, 1704-ben segédtanárrá, 1706-ban pedig tanárrá nevezte ki. 1716-tól 1748-ig Drezdában élt, ahol a legfőbb udvari festő (Ober-Hofmaler) címet viselte, 1727-ben pedig ő lett a Festészeti Akadémia igazgatója is. Elsősorban mennyezetfreskók és portrék foglalkoztatták, de festett vallásos, allegorikus és mitológiai kompozíciókat és eseményképeket is. Műveinek kvalitásával és műhelyének termékenységével egyaránt nagy hatást gyakorolt kora szászországi és lengyelországi festészetére. 1748-ban visszatért Párizsba, ahol 1752-ben az Académie Royale igazgatója lett. Virtuóz stílusa nyitott volt az ösztönzések és hatások iránt - míg sokalakos kompozíciói Le Brun, Boullogne és Antoine Coypel (1661-1722) képeihez igazodnak, addig portréin Hyacinthe Rigaud és Nicolas de Largillière (165 6-1746) példáját követte. „VIRÁGBA BORULTAK A MŰVÉSZETEK" Az udvar és a művészek III. Agost király alatt III. Ágost befolyása a drezdai művészetre nem hatalomra kerülésével kezdődött, hanem jóval korábban, feltehetőleg már akkor, amikor 1719-ben visszatért Szászországba. Ettől az évtől ugyanis megváltozott a festmények színvilága, az építészet könnyebb és elegánsabb, bizonyos fokig már klasszicista formák felé fordult, jóllehet e stiláris tendenciák nem hozhatók egyszerű közös nevezőre. Erős Ágost és fia, III. Ágost jelleme sok tekintetben különbözött, ám ami a fiatal festőtehetségek felismerését illeti, a két uralkodó hasonló tulajdonságairól számolnak be a krónikások. III. Ágost esetében jól ismert a fiatal Mengs története; de már Erős Ágost idején is hasonló módon játszódott le Christian Wilhelm Ernst Dietrich fölfedezése. Dietrichnek 1730-ban, azaz tizennyolc évesen megadatott a szerencse, hogy rendkívüli ügyességéből ízelítőt adjon Erős Ágostnak. Johann Georg Dietrich (1684-1752) weimari udvari festő fiaként apjától kapta az első képzést. Tizenkét évesen, 1724-ben a drezdai Johann Alexander Thiele tanítványa lett, akinek később több tájképét is alakokkal egészítette ki.

33 Carl Heinrich von Heineken megállapította: „Egyénisége már legzsengébb ifjúkorában megmutatkozott, és nemcsak tájképek festésével foglalkozott, hanem történelmi képeket is komponált különböző mesterek stílusában, aszerint, hogy milyen képet rendeltek tőle. Brühl gróf, őfelsége, a lengyel király minisztere és a képzőművészetek pártfogója ettől kezdve szolgálatába fogadta, és megadott neki minden segédeszközt, amelyre képzéséhez és tökéletesedéséhez szüksége volt. 1734-ben hollandiai utazást tett Alsó-Szászországon át. 1735-ben a király szolgálatába állt, s őfelsége 1743-ban Itáliába küldte, ott azonban nem maradt sokáig."

34 Dietrichet 1748-ban a drezdai képtár felügyelői tisztével bízták meg, 1764-ben pedig a drezdai akadémia tájképfestészeti tanárává, egyszersmind a meisseni rajziskola igazgatójává nevezték ki. A német késő barokk egyik legjelentősebb festőjeként olyan ellentétes művészek munkáit utánozta és variálta, mint Rembrandt és Watteau, ugyanakkor kifejlesztette összetéveszthetetlen egyéni stílusát is. Johann Joachim Winckelmann „tájképeiben a mai és minden idők Raffaellóját" látta benne.

35 Az ünnepelt művész azonban számos területen kamatoztatta virtuozitását, történelmi és zsánerképekkel egyaránt színre lépett. Anton Raphael Mengs tizenhat éves volt, amikor 1744-ben bemutatták III. Ágost királynak, aki megfestette vele portréját. E vizsga után Mengs - Giovanni Lodovico Bianconi beszámolója szerint - egyre inkább elnyerte a király kegyét, s a 18. század derekára a legünnepeltebb európai festők egyikévé nőtte ki magát.

36 Pasztellportréjáról, amelyet 1744-ben készített III. Ágostról, így írtak 1782-ben: „Művészünknek ez a főműve. A tökéletes hasonlóságtól függetlenül azt mondhatnánk erről a képről, hogy szeretettel festette a művész. E portréval a haza egyik atyjának vonásait örökítette meg, aki azáltal, hogy pártfogásába vette a képzőművészeteket, ettől fogva e mostani és valamennyi eztán következő évszázadnak és valamennyi nemzetnek büszkesége lesz."

37 Heineken rávilágított arra is, az ifjú festő hogyan nevelődött a klasszicista művészetfelfogását megalapozó