Buzási Enikő szerk.: Európa fejedelmi udvaraiban, Mányoki Ádám, Egy arcképfestő-pálya szereplői és helyszínei. (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2003/1)
Harald Marx: „FELRAGYOGOTT A FESTŐMŰVÉSZET SZERENCSECSILLAGA" Festészet és mecenatúra Erős Ágost és III. Ágost Drezdájában
uralma a művészet felvirágzását és a bőség idejét ígérte. 19 Ilyen elképzelések vezérelték a királyt és miniszterelnökét, Brühl grófot, a festőknek pedig ehhez az eszményhez kellett igazodniuk. Ez az igény magyarázza, hogy Giovanni Battista Tiepolo (1696-1770), Christian Wilhelm Ernst Dietrich (1712-1774) 20 és Louis de Silvestre egyaránt festett olyan képeket Drezdának, amelyek Augustus császárt ábrázolják, ám a királyról, III. Ágostról üzennek. Ezzel kapcsolatosan figyelemre méltó az a szerzemény, amelyre nem rég sikerült szert tennie a drezdai képtárnak: a Silvestre által festett és az 1757-es párizsi „Salon"-on kiállított „ Augustus bezárja Janus templomát" című kép. 21 Janus a nyitott kapuk, a ki- és bejáratok római istene; előre is tekint meg hátra is, ezért kétarcúnak ábrázolták. A „Janus-fej" a festményen az építmény jobb felső részén, egy médaillon reliefjeként található meg. A Janusnak emelt templom a római Forum Romanumon egy elöl-hátul ajtóval ellátott kapuívből állt, amelyen át a katonák hadba indultak. Csak békeidőben volt szabad bezárni. 22 Drezda a szász történelem historikus és allegorikus ábrázolásaival Erős Ágost korában ismerkedett meg, aki 1694-től szász választófejedelemként, 1697-től pedig lengyel királyként gyakorolta a hatalmat. Louis de Silvestre maga is ilyen témájú művekkel kezdte szászországi pályafutását. 23 Ám úgy látszik, hogy az ötlet, mely szerint a római történelemből vett témákat a drezdai viszonyokra való célzásként ábrázolják, igazában Francesco Algarotti gróftól (1712-1764) származott aki 1742-ben drezdai állásért folyamodott, s ehhez szüksége volt a miniszterelnök, Heinrich Brühl gróf kegyére. Algarotti két festményt ajándékozott Brühlnek, amelyet Giovanni Battista Tiepolótól rendelt meg erre a célra: az egyik a „Flora birodalma" 24 (San Francisco, M. H. de Young Memorial Museum), a másik a „Maecenas Augustus oltalmába ajánlja a művészeteket" (Szentpétervár, Ermitázs). 25 A „Flora birodalma" virágzó Szászországot és Lengyelországot sugall; Augustus császár bizalmasában, Maecenasban - akinek a neve később minden „mecénásoknak", a művészek és művészetek minden támogatójának a szinonimájává vált - Brühl grófra ismerhetünk, Augustusban pedig III. Ágostra. Egy ilyen miniszter és egy ilyen király oltalma alatt Szászországban is felvirágozhattak a művészetek. Brühlnek nyilván hízelgett a dicséret, Algarottinak azonban nem hozott sikert a Tiepolo-képek odaajándékozása. A miniszterelnöknek művészeti kérdésekben más tanácsadói voltak, mindenekelőtt a már említett Carl Heinrich von Heineken; 26 és Drezdában is voltak olyan festői, akik eleget tettek kívánságainak. III. Ágost királyságának idejéről valóban nem beszélhetünk úgy, hogy ne tennénk említést miniszterelnökéről, Heinrich Brühl grófról. Brühl mind politikai ügyekben, mind a művészet kérdéseiben kezében tartotta a szálakat, szervezett és közvetített - mindvégig szem előtt tartva saját érdekeit, miként királyának nagyságát és dicsőségét is. Brühl maga is rendkívül értékes, legvégül mintegy ezer festményt tartalmazó képtárral rendelkezett, amely 1744-ben külön épületet kapott a „Brühlteraszon". 27 „Drezdai művészettörténet"-ében, amelyet Johann Christian Hasche 1787-ben „próbákban" közölt az általa szerkesztett és javarészt általa is írt Magazin der sächsischen Geschichte oldalain, ezt olvashatjuk: „De amint III. Ágost, a művészet nagy ismerője, megalapította a pompás képtárat, amelynek 12 tonna aranyért megvásárolta a modenait, elkészíttette a nagy rézmetszetkönyvet, és megépíttette a katolikus templomot, bőkezűségétől pártfogolva a művészet is büszkén emelte fel a fejét, mint azt a következő művészek valamennyien bizonyítják." 28 A művészek felsorolása és tárgyalása Louis de Silvestre-rel kezdődik, aki már 1716 óta Drezdában élt, majd a festők, rézmetszők, építészek, szobrászok, sőt művészeti írók hosszú sorával folytatódik; Hasche mindenkiről feljegyzi, hogy honnan érkezett, és ismét kiviláglik, hogy mint már apja, Erős Ágost uralkodása idején, a művészetek III. Ágost alatt is az Itáliából és Franciaországból, valamint más német államokból - például Brandenburg-Poroszországból és Bajorországból - érkező művészek nem szűnő hatásának köszönhették virágzásukat. Erős Ágost 1733-as halála és fia, III. Ágost hatalomra kerülése Drezda művészeti életében közvetlen irányváltást ugyan nem hozott, de idővel érzékelhetően megváltoztatta az ízlést, valamint a műgyűjtés és az udvari megrendelések súlypontjait. Apjához hasonlóan az új király is a művészetekhez mélységesen kötődő ember volt, sok területen igazi műértő. Ilyen irányű nevelésében döntő szerep jutott annak a műveltségfejlesztő utazásnak, amelynek során 1711 és 1719 között bejárta Európát, elsősorban Franciaországot és Itáliát: utazásain fejlődött fiúcskából ifjúvá, majd fiatalemberré. A király életrajzát ismerve nem is csodálkozhatunk azon, ha uralkodása alatt nemzetközi volt a művészet és az udvari élet. 29 „Lovagi útja" során - ez a „Grand tour" német megfelelője volt - a trónörökös 1712-ben Bolognában áttért a katolikus hitre. Az először titokban tartott felekezetváltás tovább erősítette a katolikus tendenciát, amely már Erős Ágost konverziójával megkezdődött. Hadd világítsuk meg egy híres példán, hogy ez adott esetben milyen következményekhez vezethetett: Raffaello (1483-1520) „Sixtusi Madonná"-jának 1754-es megvétele csak azután vált lehetségessé, hogy XIV. Benedek pápa (1740-1758) a piacenzai lakosság akarata ellenére közbenjárt az eladást először jóváhagyó, de aztán vonakodó Fülöp pármai és piacenzai hercegnél (uraik. 1748-1765). 30 Amikor a trónörökös 1715-ben Párizsban megfestette portréját Hyacinthe Rigaud-val (1659-1743), áttérése a
