Buzási Enikő szerk.: Európa fejedelmi udvaraiban, Mányoki Ádám, Egy arcképfestő-pálya szereplői és helyszínei. (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2003/1)

Harald Marx: „FELRAGYOGOTT A FESTŐMŰVÉSZET SZERENCSECSILLAGA" Festészet és mecenatúra Erős Ágost és III. Ágost Drezdájában

Harald Marx „FELRAGYOGOTT A FESTŐMŰVÉSZET SZERENCSECSILLAGA" Festészet és mecenatúra Erős Ágost és III. Ágost Drezdájában „AHOL FÖLDI ISTENEK OTTHONUKRA LELHETNEK" A festészet Erős Agost uralkodásának idején „Immáron szemmel láthatólag felragyogott a festőművészet szerencsecsillaga, amióta II. Ágost elfoglalta a lengyel trónt, és megbecsülte, gyakran pedig királyian megjutalmazta a művészeket [...] A dicsőség és pályadíj reménye dicséretes versengésre sarkallta őket, s ez kedvezett a festészetnek. Most már legalább ismerjük a műveket, noha csak kevésnek jutott az a dicsőség, hogy a választófejedelmi képtárban díszeleghessen."

1 A drezdai barokkot nemcsak Johann Christian Hasche idejében, de még ma is gyakran látják az ágosti korszak, vagyis a 18. század első felének teljesítményeként. Carl Christian Schramm így írt 1744-ben: „Drezda, e királyi és választófejedelmi főváros és rezidencia Németország legfölbecsülhetetlenebb ékszereként tökéletesen egybefoglalva mutatja mindazt, ami pompás épületből, értékes díszítésből, gazdag kincsekből, rendkívüli ritkaságból és mindenféle csodálatraméltó dologból egyébként csak a nagy Párizsban látható. E drágakövet a természet és művészet legszebb kellemetességei veszik körül a legkáprázatosabb ékszerként, és ország-világ szeme előtt bizonyítják, hogy egyedül Drezda az a hely, ahol földi istenek otthonukra lelhetnek."

2 A Wettinek választófejedelmi székhelyéből annak politikai fölértékelődése és építészeti átalakulása varázsolt néhány évtized alatt királyi - pazarló udvartartással és hetekig tartó ünnepségekkel hivalgó - várost, de az uralkodók művészi és zenei érdeklődése szintén hozzájárult ahhoz, hogy Drezda különleges rangra tegyen szert a német rezidenciák között. Műgyűjtés és mecenatűra kéz a kézben járt, s a drezdai festészet már a 18. század közepén sem lett volna elképzelhető a drezdai képtár példája nélkül - jóllehet csak kevés drezdai festőnek adatott meg „a dicsőség, hogy a választófejedelmi képtárban díszeleghessen". Ha a drezdai barokkról és általában a 18. századról beszélünk, jobbára az építészet és szobrászat, valamint az iparművészet alkotásait látjuk magunk előtt - a Zwingert, Johann Melchior Dinglinger ötvösmunkáit vagy a meisseni porcelánmanufaktúra remekeit -, s nem annyira a festészetet, amelynek teljesítményei ritkán részesülnek összegző méltatásban. Az alábbi észrevételekkel a kérdésfölvetésen túl ahhoz szeretnénk hozzájárulni, hogy világosabbá váljék: mit adtak hozzá a festők a drezdai barokk művészet összképéhez, s az ismert neveken felül rá kívánunk mutatni a kor művészeti teljesítményének sokoldalúságára. Drezdából ugyan királyi város vált, a király azonban hónapokig Varsóban időzött, az Elba partján csak rövid látogatásokat tett: országgyűlést hívott össze, fényes ünnepet rendezett, építtetett és gyűjtetett - aztán ment vissza Lengyelországba, Szászországot pedig helytartóra bízta; nyolc éven át, 1711-től 1719-ig a trónörökös sem tartózkodott az országban. Fejedelmeinek fölemelkedése így nem minden tekintetben volt hasznára a városnak. Ám Erős Ágost és III. Ágost áttérése a katolikus hitre - amely a Lengyelországgal való „frigy" eredménye volt, később azonban valódi hitbéli meggyőződéssé vált - döntően meghatározta a művészi fejlődés további menetét, és megnyitotta Drezdát a katolikus festők előtt.

3 „Szászországban csak igen későn válhatott ismertté a festészet, a 15. századból legalábbis egyetlen híres művészt sem tudok megnevezni, aki Drezdában gyakorolta volna ezt az isteni művészetet."

4 Johann Christian Hasche 1784-ben ezzel a megállapítással kezdte a drezdai festészet történetének leírását, majd 16. századi festők neveit és műveit sorolta fel, kiemelt figyelmet szentelve az idősebbik Lucas Cranachnak (1472-1553), illetve drezdai látogatásainak. Az újabb kutatások pontosabb ismeretekkel szolgálnak Drezda 16. századi művészetéről, mint amilyenekkel Hasche rendelkezhetett, s rámutatnak egyúttal a városnak a harmincéves háború végéig tartó fejlődésével való összefüggésére is.

5 A következő évtizedek festészete, II. János György (1613-1680) és III. János György (1647-1691) uralkodásának ideje viszont mindmáig nem kapott kellő figyelmet. A barokk művészet eszméi csak a 17. század dereka táján hódították meg Drezdát, s ekkor jöttek olyan festők Szászországba, akik ismét kapcsolatot találtak koruk más országokban létrejött nagy teljesítményeivel. A hetvenes-nyolcvanas években Sámuel Bottschild (1641-1706) volt a meghatározó személyiség; az ő helyét fokozatosan vette át unokaöccse, Heinrich Christoph Fehling (1654-1725), akivel a Grosser Garten-beli palota monumentális díszítésén - egészen az 1693-as befejezésig - együtt dolgozott. Nem jelölhetők ki pontosan az időbeli határai annak a hetvenes évekbeli törés miatt önmagában sem egységes művészettörténeti korszaknak, amely a nagy háború végével indult, és amely Erős Ágost 1694/97-es hatalomra kerülésével korántsem ért hirtelen véget. A fennma-