Buzási Enikő szerk.: Európa fejedelmi udvaraiban, Mányoki Ádám, Egy arcképfestő-pálya szereplői és helyszínei. (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2003/1)

Kalmár János: HATALMI HELYZET ÉS URALKODÓI UDVAR A 18. SZÁZAD ELEJI EURÓPÁBAN

A rendi hovatartozásnak megfelelő, méltó fizetés, mely bizonyos udvari állásokkal együtt járt, nagy vonzerőt jelentett a nemesség számára. A nemességnek, amely hűbéres katonai szolgálata révén a fegyveres erő kizárólagos letéteményese volt egykor, a zsoldos, majd pedig az állandó haderő megszervezésével egyre nagyobb mértékben veszített e szerepéből.

64 A járadékokból élő nemesség gazdasági ereje is gyengült, mindenekelőtt a kereskedelem és az azzal összefüggő pénzgazdálkodás szerepének egyre erőteljesebbé válásával,

65 mert elzárkózott az ehhez kapcsolódó tevékenységektől.

66 Az állami adóztatás hatékonyabbá válása és a hátterében álló, bővülő és mind jelentékenyebbé váló közigazgatás - amelynek köszönhetően megnőttek a korona bevételei - összességében az államszervezetet,

67 végső soron az uralkodói hatalmat erősítette. A nemesség gazdasági erejének hanyatlása pedig politikai súlyvesztésével járt együtt: a rendi gyűlések a legtöbb országban - ha összehívták egyáltalán - jelentéktelenné, a nemesség politikai érdekeinek érvényesítésére alkalmatlanná váltak. Mindezek folytán a nemesség egy része - romló körülményei miatt és hogy önmagának esélyt biztosítson - uralkodói szolgálatot vállalt, amire a növekvő számú hivatalokban és a felduzzasztott hadseregekben volt is mód bőven. De ilyen lehetőséget kínált az egyre terebélyesedő uralkodói udvartartás is.

68 Az uralkodók pedig nem fukarkodtak a címek, méltóságok, rangok adományozásával. A pfalzi választófejedelem 1767-ben összesen 5500 katonát számláló hadseregének 21 tábornoka volt!

69 Mindennek azonban megvolt az ára: a korábban jelentős önálló politikai erőt képező nemesség - mintegy észrevétlenül és önként - az uralkodó kínálta csillogó üveggyöngyökre cserélte fel addigi tényleges hatalmát azzal, hogy fegyelmezetten belesimult az udvar szigorú viselkedési normák közé szorított hierarchikus rendjébe. Ahogy az ez ellen berzenkedő Saint-Simon herceg, XIV. Lajos kritikus udvaronca elmarasztalólag írta uralkodójáról: „Apránként mindenkit arra kényszerített, hogy szolgáljon, s hogy az ő udvarát duzzassza, még olyanokat is, akiket semmire sem tartott. Aki katonaköteles korban volt, nem merte halogatni a szolgálatba lépést. Ez is csak fogás volt a főnemesség tönkretételére, hogy megszokják az egyenlőséget, és összekeveredjenek mindenkivel. [...] Azzal az ürüggyel, hogy minden katonai szolgálat tiszteletre méltó, s hogy ésszerű dolog megtanulni az engedelmességet ahhoz, hogy parancsolhassunk [...], mindenkit arra kényszerített, hogy eleinte hadapródként a királyi testőrségben szolgáljon, egyszerű testőrként az őrtermekben és odakünn, télen-nyáron, valamint a hadseregben. [...] Haszontalan és vaskalapos szolgálat volt ez, csupa szabály és pontosság."

70 Ennek ellenére a nemességet csábította a lehetőség, hogy az uralkodó közelében lehetett, ott, ahol a központi intézmények is voltak, élükön befolyásos vezetőkkel, nem utolsó sorban pedig az a körülmény, hogy remélhették olyan gyümölcsöző kapcsolatok kiépítését, melyek segítségével áhított birtokhoz, magasabb beosztáshoz, ranghoz juthattak, vagy előnyös házasságot köthettek. A kapcsolatok révén vagy rokona korábbi érdemének köszönhetően az udvarba kerülő ifjú apródként (Edelknabe) kezdhette a pályafutását. Ez a szolgálat 2-3 évig tartott, melynek során az ottani, nevelő irányítása melletti tanulás, és bizonyos készségek (vívás, lovaglás, tánc), valamint az udvari viselkedés szabályainak elsajátítása olyan iskolát jelentett, amely pótolhatta - bizonyos területen, így az udvari életmóddal kapcsolatosan - a tényleges iskolákban megszerezhető ismereteket, továbbá kiválthatta a meglehetősen költséges tanulmányiviláglátási célú külföldi utazást, az ún. gavallérkörutat, a Grand tourt. Az udvari élet annyi előnnyel kecsegtetett, hogy olykor akár „létszám felettiként", javadalmazás nélkül is vállaltak alacsonyabb beosztást. Az uralkodó pedig nemegyszer csupán várományosságot adományozott még foglalt posztokra.

71 Ezzel párhuzamosan, a 17. század második felétől kezdve nagymértékben elterjedtek a tiszteletbeli, illetve a presztízscímek is, ami viszont az udvari tisztségek devalválódását jelezte, mert ezek nem biztosították a trónhoz való közelséget.

72 A 18. század folyamán, amikorra ez bekövetkezett, az udvari tisztségekkel szemben - melyek veszítettek politikai jelentőségükből - a szintén az uralkodói rezidencián működő állami hivatalok vezetőinek a szerepe erősödött meg.

73 Ráadásul az udvartartás tagjaként végzett szolgálat - melynek megkezdésekor esküt kellett tenni az uralkodóra - a fejedelem halálával véget ért, még ha nagy részüket a trónutód újból felfogadta is. Ezzel szemben az állami hivatalnok helyzetét az ilyen változások nem feltétlenül befolyásolták.

74 Habár az állami és az uralkodói magánszféra a 18. század előtt több országban aránylag csak kis mértékben vált el egymástól, az udvar egyúttal államigazgatási központ is volt. Ez mindenekelőtt a 16. századtól kezdődően létrejövő szakosodott hivatalok létében mutatkozott meg. A mind jobban kiépülő államszervezet feladatkörök szerint specializálódott bizottságokat igényelt. Az eredetileg az uralkodó tehermentesítését szolgáló és személyi kritériumok alapján működő udvari/királyi tanács mellé a legtöbb országban udvari törvényszéket, udvari kamarát, udvari kancelláriát, pénzügyi tanácsot, haditanácsot hoztak létre, a Német-Római Birodalom fejedelemségeiben még egyházi tanácsot is. Ezek - amellett, hogy az állam nagyobb hatékonyságát biztosították - egyszersmind ellensúlyozták is a rendi intézményeket. Az intézményrendszer differenciálódása megváltoztatta az uralkodóról alkotott képet: a korábbi patriarchális bíró - népe(i) gondoskodó atyja - helyébe az alkalmazottai által mindenütt jelenlévő hatalmasság került. Minthogy a hivatalnoki munkakör ellátásához bizonyos fokú szakértelemre volt szükség, megnőtt az igény az egyetemi/akadémiai végzettséggel, esetleg jogi doktori címmel is rendelkező alkalmazottak iránt.

75 Ez az iskolázott nemesek mellett a tanult polgári származásúak