Horváth György szerk.: Historicum, Járatlan utakon, Borsos Mihály fotográfiái az ezeréves Magyarországról (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2001/1)

országba. A templom és a kolostor a XIII. század elején, még a tatárok ittjárta előtt készen állt. Ha szemközt állunk a templommal hatalmas, tömör nyers téglafalak néznek ránk. A belőlük fölhúzott tornysisakok, valamint a két torony közti egyenesen záródó árkádos oromfal egészen új, az 1920-tól 22-ig végzett helyreállításkor került e templomra. Lentebb a régi falakat látni. A két torony között barokk kőkeretes kapu nyílik a templom belsejébe.A belső tér a XVI. századi - török kori — rongálódásokat rendbe hozó XVIII. századi újra-építéskor nyerte el ma is látható formáit. A templom háromhajós, bazilikális elrendezésű, azaz a középső - fő - hajó magasabban van, mint a melléje épített mellékhajók, így a falába épített ablakok is bocsátanak világosságot a terekbe. A templom szentélyét ekkor átalakították, záródását egyenesre formálták; terét csúcsíves keresztboltozat födi. A hajót a helyreállítás idején boltozták újra. A mennyezeteket a korszak egyik legtöbbet foglalkoztatott művészével, Dorffmeister Istvánnal festtették meg. Az ő műve továbbá a főoltár képe és az északi hajóhoz kapcsolt Szent Anna kápolna freskója. A templom mellett állt régi rendház az idők folyamán elpusztult. Helyébe 1701 és 1740 között építettek újat a visszatért premontreiek, akik nem sokkal elkészülte után (1763-ban) még egyszer bővítették a házat. A ház nevezetességei ugyancsak Dorffmeister freskói, melyek az ebédlő falára kerültek — tárgyuk stílszerű: Jézus Jákob kútjánál és Szent Simont a holló táplálja. A rendházban 1948 óta szociális otthon működik.