Imre Györgyi szerk.: Miró előtt Dali után, A 20. század katalán mesterei. (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2000/4)
A század közepe 73 / Antoni Tàpies Karton X-szel. 1959 európaiság eszméjével, amiként műveltsége is átüt az általa alkalmazott anyagokon és textúrákon, amelyek a művészet és a gondolkodás hagyományait idézik fel. Tápiesről mondták már, hogy a jelenkori európai kreativitás egyik legkiemelkedőbb személyisége, s ez munkáinak arra a szimbolikus, minden határt szétfeszítő jellegére vonatkozik, amely a szabad, nyitott és másokkal megosztott gondolatból, és emellett egyúttal a mediterrán, germán és keleti hagyományok asszimilálásából fakad. Antoni Tàpies az anyagkódok alkalmazásának előfutára és művelője. Szobrászata és gesztusművészete az 1930-as évek hagyományát idézi, ám az anyagok és textuális sajátosságaik szimbolikus műbe-illesztésének új, eredeti módszereit mondhatja magáénak. Először, 1946 és 1947 között, a karton papírral kísérletezett. Ezt olyan törékeny, átalakulásra és idővel változásra képes alapfelületként dó elnyomásra. Képei ebben a korszakban egyre inkább az absztrakció relé fordultak, és vegyültek egyfajta kromatikus és geometrikus formalizmussal. Korai korszakának mágikus figuratív képei után Tàpies hozta be spanyol földre az akciófestészetet. Az 1950-es évek elején már nemzetközi ismertségnek örvendett, ezt jelzi, hogy részt vett a Velencei Biennálén (1958), először utazott New Yorkba (1953), és díjat nyert a Söo Paulo-i Biennálén. Tovább folytatta kísérleteit a különféle anyagokkal: egyaránt dolgozott földdel, grattoinal, kollázzsal, metszetekkel. Nemzetközi sikerei a Velencei Biennáléra (1958) kapott kiemelt meghívásától vezetett, a kasseli Dokumentán át ( 1964), az első nagy, Hannoverben rendezett retrospektív kiállításáig (1962), amelyeket további kiállítások követtek Londonban, Madridban és Párizsban (1965), Bécsben (1968), Barcelonában és Torontóban (1969), New Yorkban és Milánóban (1970), Londonban (1971), Párizsban (1973), Berlinben (1974), Genfben (1975), Tokióban (1976), Mexikóban (1979), Madridban és Amszterdamban (1980), amelyek listája még jelenleg is egyre bővül. Antoni Tàpies szimbólumokkal teli művészete gyakran alkalmaz kalligrafikus elemeket, és szoros kötelékek fűzik a könyvek és a folyóiratok kiadóihoz, kezdve a Dau al Set folyóirattal való korai kapcsolatával (1948), a költőkkel való folyamatos együttműködéséig és a kifejezetten bibliofil gyűjtők számára készített könyveiig. Tàpies több forgatókönyvet is írt, valamint munkái jelentek meg a kortárs művészetről; ezen felül 1981 óta kerámiaszobrokat készít, s 1987-től bronzplasztikával és faragással is foglalkozik. Egyéb technikákkal is próbálkozott, így a plakátművészettel és a grafikával, amelyek művészi tevékenységének fontos részét jelentik. A Fundació Antoni Tàpies 1990-ben nyílt meg Barcelonában, a Doménech i Montaner építész által tervezett épületben, és a kortárs művészeti kifejezésnek fontos színteréül szolgál.
