A Nemzeti Szalon kiállításainak katalógusai 1958-1960

Petri Lajos szobrászművész gyűjteményes kiállítása

Arra a kérdésre igyekszem elsősorban választ adni, melyet leggyakrabban szegeztek nekem: hogyan tudatosodott bennem a szobrászi elhivatottság, hogyan lettem szobrász? 1884-ben Szegeden születtem és ott is nevelkedtem. Az érettségiig egyszer voltam Pesten a millenáris kiállítás alkalmával, 12 éves koromban. Akkor bizony meg se néztük az új Műcsarhok nagy művészeti kiállítását. Visszaemlékszem, beszéltek előttem valami rokon bácsiról, ki mindig múzeumokba járt és órákig állt egy-egy kép előtt. Én csodálkozva felfigyeltem, magamat kérdezve, mit lehet egy képen órákig nézni. 16 éves koromban értelmetlenül álltam a szegedi tárlaton kiállított újszerű modern plein-air képek előtt, különösen Ferenczy kék-árnyékos, szürke lovaskocsija előtt. Egy-két évvel későbben már csodálkozva döbbentem reá, hogy tényleg kék a napos árnyék a ragyogó hóban. Ma már azt is tudom, hogy nem az árnyék változott meg, hanem én tanultam meg az új festészettől a világ színességének megismerését. 18 éves koromban, mint ifjú jogász, szorgalmasan és rendszeresen hallgattam Pasteiner művészettörténeti előadásait, Alexander Bernátot, Heinrich Gusztávot. De az Egyetemi Atlétikai Club nyújtotta sportlehetőség jobban izgatott, mint a művészet. A két alapvizsgát letéve, a harmadik évet a berlini egyetemen hallgattam, és ez az év volt a nagy átalakulás megindítója. Részben az előadások: Du Bois Reymond, Wölflin, még inkább az olvasmányok: Shakespeare, Tolsztoj, Csehov, de leginkább a nagy gyűjtemények a művészet felé terelték érdeklődésemet. Fokozta ezt utazásom Hollandiába és Londonba, mindenek felett megismerkedésem Rembrandttal, kit azóta is művészi eszményképemnek tartok. Megteltem nyugtalanító elképzelésekkel. Különösen a szobrok nem elégítettek ki. Tele voltam alkotó vággyal. Azzal az elhatározással érkeztem haza, hogy szobrász leszek. Előbb azonban, a magam akaratából, de anyámnak tett ígéretem szerint is, jogi tanulmányaimat kellett befejeznem. Keserves két esztendő ment reá: soha semmivel se terheltem annyira emberibb énemet, mint ezekkel a szigorlatokkal. Aztán mégis vége lett, 1907 májusában dok-