A Nemzeti Szalon kiállításainak katalógusai 1958-1960

Fiatal olasz festőművészek kiállítása

A progresszivitásnak ez az általános jellege megfelel a mai olasz művelődési viszonyoknak. Gondoljunk a neorealizmus itáliai térhódítására, az utca emberéről szóló remekművű filmekre, regényekre, arra, hogy Olaszország forradalmi értelmiségének milyen számottevő befolyása van a békeharc esélyeire, a szocialista tábor eredményeinek nyugati tudatosítására, a társadalmi igazságért folyó küzdelem megértésére. A Nemzeti Szalonban most felsorakozó festmények gonoszkodó megjegyzésekre sarkalják a magyar tárlatlátogatót. Indokolt a csodálkozása, amikor a vasfüggöny túlsó oldalán olykor több követekezetességet tapasztal a képzőművészet demokratikus eszmeisége tekintetében, mint a szocialista realizmus hazai hívei és „áldozatai" körében. S ez a forradalmi mondanivaló egyikmásik olasz festőnél nemcsak a jóleső és ősi ellenzékiség jelentkezése, de állásfoglalás és felismreés, olyan tisztázott nézet, mely nem változik az időjárással, nem csökken vagy nem nő az állami megrendelések arányában, illetve elmaradása esetén, s nem független a néptömegek véleményétől. Nem üres udvariaskodás azt állítani, hogy olasz barátaink a képzőművészeti kísérletezéseket főként a kifejezés, az érzelmi és bölcseimi megnyilatkozás tökéletesítéséért, intenzitásának fokozásáért folytatják. Műveikkel javítani szándékoznak az egyszerű ember közérzetén, szót emelni az örömért, a lélek felszabadításáért. A budapesti hozzáértők ezt a célkitűzést esetleg naivnak, talán alaktalannak ítélhetik, az ezirányú alkotói erőfeszítések termését vegyes értékűnek tarthatják. A színek egymáshoz való hangolását olykor nem érzik elég meghittnek, a tónusváltozásokat viszont önkényesnek minősítik. Sziszegnek a komplementerek törvényének megszegése miatt, dogmákat emlegetnek a szokatlan szerkezetekkel szemben. Minden okoskodó fanyalgást azonban szánalmas affektációvá sápaszt az olasz ifjak aggálytalan szókimondása, heves optimizmusa. Ez a harsány hit bízik a művészet valóságra ható erejében, közéleti fontosságában, s anélkül, hogy önthittséget terjesztene a szakmabeliek között, minden valamire való tehetségben elmélyíti a társadalmi kötelességteljesítés gondolatát. POGÁNY ö. GÁBOR a Magyar Nemzeti Galéria főigazgatója