A Nemzeti Szalon kiállításainak katalógusai 1958-1960

Ferenczy Béni szobrászművész gyűjteményes kiállítása

Nem tartott ő nekünk nagy előadásokat, szívesebben lerajzolta, amit gondolt. Tanáros magyarázgatásba sem kezdett, inkább megmutatta, mi az a cizellálás, vagy hogyan patinázott tegnap. Korrektúráját az idősebb barát segítségének éreztük. Mindig figyelembe vette a növendék egyéniségét. Legfontosabb elveit tartózkodóan egy-két mondatban közölte, várva, hogy a növendék megérezze annak súlyát. Reánk bízta, hogy tanácsait elfogadjuk-e, vagy nem. Bennünk, diákokban is a szárnyait bontogató művészt kereste, próbálkozásainkat nem tekintette naturális szorgalmi munkának , hanem az első perctől fogva meglátta benne a szobrot. A művész egyéniségére mindig igen jellemző az, hogyan bírál. Ferenczy Béni a szemlélet elmélyültségét értékelte elsősorban, a műben rejtőző emberi tartalmat. „Mindennek mértéke az ember" — ez az elv nála következetesen érvényesült. Lionardót tartotta a legnagyobb művésznek: . . .ha csak híre maradt volna ránk, akkor is ő lenne a legnagyobb." — írta róla. Amikor egy ízben a festészet válságáról beszélgettünk, e válság okát abban látta, hogy a piktúra elszakadt az embertől, szemben a szobrászattal, mely szerinte emberibb maradt. Ez a számunkra még ismetçtlen kritérium megdöbbentett minket. Nevelő munkájának az volt a legfőbb célja, hogy azt lássuk szépnek, ami valóban szép, s azért, amiért valóban szép, tehát igaz művészi szemléletünk legyen. Korrigálásai hosszúranyúlt beszélgetések voltak. Bármiről esett szó, pl. Rubensről vagy egy szerszámról, fejtegetéseiben végül is mindig a görögökhöz kanyarodott vissza. Milyen öröm volt nekünk együtt lapozgatni vele a művészeti könyvekben. HányIO