A Nemzeti Szalon kiállításainak katalógusai 1958-1960

III. Magyar Plakátkiállítás

ha nincs kinyomatva? Arra gondoljunk, hogy grafikus művészeink most féltve őrzött, becézgetett, talán elutasított vagy éppen megvalósíthatatlan műterem-álmodozásaikkal, valamiféle, a valóságtól elrugaszkodott parnasszien grafikákkal óhajtják a látogatót meglepni? Aligha valószínű. A plakátművészet — kis túlzással szólva — kollektív művészet, maga a plakát : koprodukció. Grafikus, megrendelő, nyomda közös szülötte éppen grafikus és megrendelő szigorú egymásrautaltsága, az a tény, hogy a plakát mindig valami konkrét cél. feladat érdekében születik — művészi eszközként annak alárendelve —, hogy a plakátművész alkotásában mindig ezt a meghatározott politikai, kulturális, kereskedelmi feladatot célozza meg ; nos, ezek a sajátos alkotáslélektani feltételek eleve a téma felé terelik a grafikusművész teremtő fantáziáját, s egyszersmind leszűkítik az üresjáratú, meddő, csupán formai bizarrságokban, felületi játékokban jelentkező pepecselések lehetőségét. így ebben az értelemben a tömegek látásmódját tolmácsoló megrendelő gondos kertészként nyesegetheti le a művészi szertelenségek vadhajtásait, de másrészről termékeny ösztönzője lehet a bátrabb, merészebb, ötletesebb, plakátszerűbb plakátok megszületésének is. A plakátművészet — s ebben egyetértenek mindazok, akiknek ilyen vagy olyan formában közük van ehhez a képzőművészeti ághoz — missziót tölt vagy tölthet be. Tömegeink formai, vizuális kultúrája csiszolásában, pallérozásában — társaként az építészetnek, szabadtéri szobrászatnak — megtisztelő feladatot vállalhatna, alkalmas lehetne tömegeinket a magasabb képzőművészeti értékek birodalma felé vezetni. Plakátművészetünk az 1956-os kiállítás óta kétségbevonhatatlanul megindult a fejlődés útján, s a nagyközönség ma már szép számmal láthat jó, ötletes, gondos nyomdai 6