A Nemzeti Szalon kiállításainak katalógusai 1948-1957
Ifjúsági képzőművészeti és iparművészeti kiállítás
A művészet fegyverével a béke és a szocialista építés ifjú magyar harcosainak neveléséért ! A Dolgozó Ifjúság Szövetségének megalakulása újabb győzelme egész dolgozó népünknek, hatalmas fordulatot jelent ifjúságunk. életében. Mint a Párt Központi .Vezetőségének a határozata mondja: ,,A Párt az új ifjúsági szövetség elé azt a célt tűzi, hogy az eddiginél fokozottabban mozgósítsa az ifjúságot a szocializmus építésére, állítsa a fiatalság áldozatkészségét, forradalmi energiáját, az új iránti fogékonyságát ügyünk szolgálatába. Nevelje az ifjúságot szocialista szellemben, szilárd helytállásra a termelés, a tanulás, dolgozó népünk elleni harc frontján. Biztosítsa a Párt fiatal utánpótlását, legyen a Párt tartaléka, és legjobb segítőtársa a szocializmus építésének nagy munkájában". Pártunk gondoskodása nyomán az államnak, az ifjúsági szövetségnek, tudományos és művészeti életünknek fokozottabban kell hozzájárulnia ifjúságunk harcos forradalmi szocialista emberré neveléséhez, hogy tömegével szülessenek az elszánt békeharcosok, a szocializmus odaadó építői a magyar fiatalok soraiból. Ebben a nevelőmunkában nagy feladat hárul az írókra, művészekre, a 'kultúra munkásaira. A nagy Bolsevik Párt vezetői többször rámutattak a kultúra munkásainak nagy szerepére az ijűság nevelésében. Mint a Komszomol története feljegyzi, a Bolsevik Párt Központi Bizottságának határozatai rámutatnak arra, hogy az irodalom, film és művészet „eleget kell hogy tegyenek rendeltetésüknek és az ifjúságot olyan szellemben kell nevelniök, amely a fiatal nemzedék hazaszeretetét és Lenin—Sztálin ügye iránti odaadását erősíti". Mint Zsdánov elvtárs mondotta: „a kultúra munkásának" kötelessége segíteni a népet, az államot, a Pár-