A Nemzeti Szalon kiállításainak katalógusai 1941-1942

A 95. csoportkiállítás katalógusa: Andrássy Kurta János, Kun Sándor, Muszély Ágost, Novotny Emil Róbert, Pohárnok Zoltán, Yssel Muiden Jacques művei és Hornyai Ödön emlékkiállítása

a helyi lapokba olyan művészekről, akiket különösen csodált, s lakóvárosának közönségét a művészet pártolására buzdította. Egy szép előadását, melyben a művészet támogatásának gyakorlati módjait is megjelölte, 1900-ban Müpártolás címmel önállóan is kiadta. Szemérmes, szelid, halkszavü ember volt, de ha a művészetről volt szó, lelke fellobogott és megjött a hangja. Igazán azonban csak akkor tudta a művészetnek szentelni magát, mikor megvált a hivatali szolgálattól. Most már nem kellett mégosztania erejét és idejét foglalkozás és kedvtelés között, szabadon élhetett hajlamának. Hogy az alakos ábrázolásban nagyobb készségre tegyen szert, komoly tanulmányokat végzett. Tüzetesen foglalkozott az emberi formákkal, a mozgással, sokat gyakorolta magát az aktrajzolásban. Leginkább azonban most is tájképeket festett, legtöbbjüket Kalocsa környékén, ahol a nyarat szokta tölteni. E mellett nagy szeretettel művelte a csöndéletfestést is. Szorgalmasan dolgozott szinte haláláig, mely 1937. december 6-án következett be, Budapesten. Hagyatékában igen sok kép maradt. A most látható sorozat csak Ízelítőt ad munkájának gyümölcseiből. A képek nagyobbik fele élete utolsó 25 évében készült, s csaknem valamennyi pasztellel. Ez volt az a tehnika, melvet legszívesebben használt és nagy könnyűséggel kezelt. Képeinek hangja olyan, mint az emberé volt: meghitt és tartózkodó. A tónus finom, szürkés fátyola borul reájuk. Nincs bennük semmi tolakodó, semmi, ami erőszakosan hívná ki a figyelmet. Nem kiáltanak hangos szóval a nézőre, hogy megállásra bírják, Előadásukban sincs semmi szokatlan, kirívó, semmi egyéni különösség. De annál több finom megfigyelés, elmélyedés és gyöngéd érzés. Festőjüket a változó stílusáramlatok nem érintették; szerényen, áhítatos lélekkel állott a természet előtt, s egy percig sem gondolt arra, hogy magát tegye érdekessé és elébe tegye személyét a természetnek. Aki csak feltűnő hatások, erősen fűszerezett művészi táplálékok iránt fogékony, talán közönyösen siet el majd képei mellett, de aki szereti az izlésies harmóniát és meg tudja becsülni azt az értéket is, amelyet a természet szeretettel teljes, odaadó ábrázolása jelent, az nem fogja megbánni a vele való megismerkedést. Hisszük, hogy lesznek ilyen nézői is és ebben a reményben ajánljuk kiállított műveit a közönség szeretetébe. Petrovics Elek