A Nemzeti Szalon kiállításainak katalógusai 1941-1942

Magyar műemléki kiállítás

törvényeket hozott rá. A római jog a műemlékeket köz-műnek (opus publicum) tekintette, amelyért a tulajdonos felelősséggel tartozik. Kemény szankciókat igtatott törvénybe. A rongálásokat a bűnös kéz levágásával büntette. A kereszténység még fokozottabban óvta műemlékeit, hiszen templomait Istentisztelet céljaira emelte, azok díszítése és berendezése a liturgiát és a hívek okulását szolgálta. A Kr. u. IV. században Nagy Konstantin császár, aki a kereszténységet államvallássá tette, elrendelte a műemlékek összeírását: ez volt az első műemléki lajstrom. A pápák a művészeteknek nemcsak bőkezű pártfogói, hanem a művészet emlékeinek védelmezői is voltak. X. Leo Rafaelt Róma régészeti felügyelőjének nevezte ki: a műemléki tisztviselők büszkék lehetnek ősükre. VII. Pius rendeletére, államtitkára, Bartolomeo Pacca bíboros 1820-ban készítette az első nagyszabású műemlékvédelmi törvényt, az ú. n. Lex Paccát, amely az újabb műemléki kodifikációnak az egész művelt világon ma is alapja. Ennél is régibb, ha koránál fogva természetesen kezdetlegesebb és szűkebb szavú Szent László királyunknak, a magyar törvénykönyv első lapját díszítő rendelkezése. Szent László ugyanis decretuma első könyvének 7. és 8. fejezetében „a háborús időkben elpusztult, vagy leégett és a régiségük miatt rombadőlt egyházak újjáépítését" rendeli el. A kereszténykornak valójában ez az első műemlékvédelmi törvénye, amely élénk fényt vet Árpád-kori műveltségünk magas igényeire. A műemlékvédelem az utóbbi évtizedekben igen nagy változásokon ment keresztül, külön tudománnyá lett. A mult század romantikus restaurálásai helyébe józanabb és konkrétebb, egyúttal történetibb felfogás lépett. A feladatot ma nem annyira a helyreállításban, mint inkább a megmaradt, hiteles részek megőrzésében és biztosításában látjuk. Ellenezzük a képzeleti kiegészítéseket, bármennyire stílszerűek és hatástkeltők legyenek. Hitelességre törekszünk úgy műszaki mint esztétikai tekintetben. A cél nem a mai elképzelés kielégítése, hanem az illető kor formáinak minél hűebb előhozása és megőrzése. Az építész önálló műveiben csillogtassa alkotó erejét és képzeletét, ne pedig a műemlékek és a régi mesterek rovására. 5