A Nemzeti Szalon kiállításainak katalógusai 1941-1942

Patkó Károly emlékkiállítás

kivitelében nem a tudatalatti lelki rétegekből feltörő ösztönös erők vezették, hanem a konkrét alapokon és adatokon nyugvó, hideg számítás. Vaslogikával szerkesztette meg, építette fel képeit, mint az olasz Quattrocento úttörő mesterei, nagy keresői, mint Masaccio, Piero della Francesca vagy Signoreili, akik Róma-utáni egész működésének iránytmutató példaképei voltak. Szinte mérnöki pontossággal dolgozott. A képzelet nem ragadta el. Mint művész hideg, tartózkodó egyéniség volt. Az ellágyulásnak csak ritkán engedett, az anyaságot minden retorika nélkül magasztaló néhány képén, vagy az egyszerű munkáséletbe, hajóácsok, halászok, szekeresek, mezei munkások közé vezető művein, melyeken egyszerű, őszinte, közvetlen módon nyilatkozik meg mély szociális együttérzése és nemes emberiessége. Mérlegelő, gondolkodó jő volt, müvein nem találunk kifürkészhetetlen vonásokat ; közelebbről meg nem határozható lelkiállapot, hangulati kifejezés nem nyugtalanít vagy ragad magával. Nem mereng el, nem tartozik a festő-poéták sorába, bár festőileg gyökeréig átérzi a képet. Formáit nem álmodja, hanem látja. Tiszta fogalmi formákkal dolgozik, mégsem szürrealista, mert a közvetlen szemléletből indul ki, s éppazért, nem is sorozható semmiféle „izmus"-ba. A formák leegyszerűsítésében nem megy oly messzire, mint az úgynevezett párisi iskola követői, vagy az expresszionisták, nem tépi azokat érthetetlen foszlányokká és nem párologtatja geometriai formulákká. A túlzástól és a túlokoskodástól megóvta magyar józansága. A könnyű siker nem csábította, az olcsó ízlést nem óhajtotta kiszolgálni. Minden müve egy-egy probléma megoldása volt. Kemény mukával törte magát előre művészi meggyőződésének egyenes útján. A legmagasabbrendű művészi etikának ragyogó példája volt. Több társához hasonlóan, Róma fordulópontot jelentett művészetében. Igazi, egyéni stílusát ott alakította ki s későbbi fejlődése csak tökéletesedés volt a római alapon. Stílustapogatózásai már korán kezdődnek, mert már korán, részben még mint a belvárosi reáltanoda diákja megszerezte a rajzbeli és technikai készültséget. Midőn a magyar Barbizonban, Nagybányán dolgozott, a hanyatló nagybányai iskola a fiatal tehetségekre már elvesztette vonzóerejét, nemigen hagyott rajta se nyomot, talán annak kivételével, hogy palettája némileg kiszínesedett. 8