A Nemzeti Szalon kiállításainak katalógusai 1941-1942

Patkó Károly emlékkiállítás

Sokatígérő fénykora volt ez a magyar rézkarcnak s Olgyay, Zádor, Szőnyi, Varga és mások mellett az ő, technikailag épp oly brilliáns, mint stílusban újszerű lapjaiknak köszönhető, hogy az 1927-i firenzei nemzetközi grafikai kiállításon a magyar rézkarcolók oly rendkívüli sikert arattak s a saját magától taposott új utakon járó modern magyar rézkarc, a külföldi kritika egybehangzó véleménye szerint Európában az első helyre került. Kár, hogy ez a fejlődés, ha nem is akadt el, lendületéből mégis vesztett, aminek oka, az anyagi nehézségeken kívül az, hogy a zseniális úttörők közül többen letették a karcolótüt, vagy csak ritkán vették kezükbe. Aba-Novákot meg Patkót is más feladatok és célkitűzések kötötték le, tehetségüket, különösen Róma után a festészetnek szentelték. Az első teljesen felhagyott vele s kivételként számít az az 1930-ban készült kis arcképe, amelyet, e sorok írójának kérésére, az újabb magyar művészettörténet megalapítójáról, Pasteiner Gyuláról karcolt rézbe. Patkó rézkarc-oeuvreje több lapot foglal magában. Rézkarcaival még az 1929-i nürnbergi, az 1930-i monzai, sőt — régebbekkel — többek közt az 1938-i velencei és a következő évi krakói és varsói kiállításon is szerepelt. Mindenütt elismerést vívott ki velük, külföldi múzeumok is vásárolták lapjait, a monzai nemzetközi iparművészeti kiállításon kitüntető oklevelet, Grácban ezüstérmet nyert velük. Hosszabb szünet után, most két éve készítette „Hunyadijános-út" c. utolsó rézkarcát, a budapesti látképekre kitűzött fővárosi metszetpályázatra, ahol a díjnyertesek közé került. Rézkarcai működésének tekintélyes, nagyértékű részét teszik, válogatott sorozatukat kiállításunkon is bemutatjuk. Technikájukat kitűnően ismerte s ki tudta használni minden lehetőségüket, a finom rajzot, a tónusok festői játékát, a fény és árnyék erőteljes változásait, meglepő távlatok éreztetését. Tiszta grafikai eszközökkel festőibb hatásokat célzott és ért el rajtuk, mint festményein, különösen a későbbieken, melyeken első sorban a forma és a szerkezet érdekelte s a fénytől egyenletesen itatott színeket, a lágyabb festői hatás keresése nélkül, töretlenül rakta fel. Istenáldotta tehetsége már korán kivirágzott. Mint ötödikes realista már rajzórákat adott, s mint szegény fiú ezen a pénzen aztán maga iratkozott be esti tanfolyamokra, hogy rajztudását továbbfejlessze. 6