A Nemzeti Szalon kiállításainak katalógusai 1941-1942
A Székesfővárosi Községi Iparrajziskola - műipari szakiskola és mesterképző - tanévvégi kiállítása 1941, 165. tanév
A /X Mária Terézia uralkodása alatt Budán alapított „Scola Graphidis" — mint a mai Iparrajziskola egykori előde — 1778-ban kezdte meg működését. Úgyszólván az elsó intézmény volt az országban, ahol az iparhoz szükséges rajzot pedagógiai irányelvek szerint rendszeresen tanították. Fejlődése további folyamán Pestre helyezték át, 1869-ben a „Pest Városi Központi Főrajztanoda", majd 1886-ban a „Fővárosi Községi Iparrajziskola" nevet kapta. Hivatása az 1900-as évekig főleg gyakorló iparosok rajztanítása volt, ettől az időtől kezdve azonban gyakorlati-, műhelyoktatáshoz szükséges műhelyeit is fokozatosan berendezte és azokat a modern kor igényeinek megfelelően a jelenben is tovább fejleszti. E fejlődésnek következtében az Iparrajziskola növendékeit most már nem csak elméleti és rajzi téren oktatja, hanem gyakorlatilag is kiképezi. Fejlődésének iránya még koránt sincs lezárva, mert a Székesfővárosnak — mint iskolafenntartónak — áldozatkészségéből újabb és újabb felszereléssel egészíthetjük ki műhelyeinket. Az iparrajziskola jelenlegi szervezetét a m. kir. Kereskedelemügyi, a m. kir. Vallásés Közoktatásügyi — és a m. kir. Iparügyi miniszteri rendeletek szabályozták. E rendeletek értelmében az Iparrajziskoia agyagipari, díszítőipari, bútoripari, könyv-