A Nemzeti Szalon kiállításainak katalógusai 1936
„Júniusi Hetek” magyar mesterművek kiállítása
Kiállításunk hirdetője akar lenni a magyar művészet szépségének, amint az olyan művészeink munkáiban tükrözik, akik test szerint halottak, de művészetükben ma is élnek. Másrészt hirdetője akar lenni gyűjtőink buzgalmának hazai régibb művészetünk gyűjtésében — más alkalomra hagyva a választ arra az érdekes kérdésre, hogy miképen reagálnak élő művészeink munkásságára. A júniusi hetekbe esik a kiállítás, sőt egyik pontja azok programmjának. Ebből következik, hogy anyagának kiformálásában különös tekintettel voltunk azokra az idegenekre, akiket várunk és akiknek szeretnők minél jobban megmutatni, ami értéket a művészetben termeltünk. Tehát nemcsak azt, ami a muzeumba.n van koncentrálva, hanem azt is, ami magánkézben maradt. A „Tépéscsinálóktól" kezdve, a magyar műtörténet egyedülálló nagy értékei akadnak ezek között s azzal, hogy mozgósítjuk és a nyilvános gyűjtemények kiegészítéseképen bemutatjuk őket, talán elérjük azt, hogy az idegen teljes képet kapjon művészetünkről. Nem kell mondanunk, hogy nem művészettörténeti teljesség az, amelynek megismerését kiállításunkkal előmozdítani óhajtjuk, hanem a legnagyobb értékek teljessége. Épen idegen látogatóinkra való tekintettel, mindenféle didaktikai szempont félretételével, csak a művészi minőséget tartottuk szem előtt. Mivel kiállításunk csak magántulajdonban levő műveket oiel fel, anyagának összeállításához gyűjtőink nagy jóakaratára volt szükség. Hálásan állapíthatjuk meg, hogy ez a jóakarat a legnagyobb mértékben nyilvánult meg s hogy kérésünket mindazok, akikhez fordultunk, örömmel teljesítették. Fogadják áldozatkész támogatásükért őszinte köszönetünket. Petrovics Elek.