A Nemzeti Szalon kiállításainak katalógusai 1935

Rauscher György festőművész hagyatéki és Ungvári Lajos szobrászművész bemutatkozó kiállításának katalógusa

Rauscher György 1902. ápr. 29-én született Dorogon. Középiskolai tanulmányait Komáromban végezte a Szent-Benedek rend főgimnáziumában, melynek rajztanára Harmos Károly korán felismerte a bontakozó tehetséget és szigorú rajzgyakorlatokra fogta. A nyári szünidők alatt Komáromi Katz Endre foglalkozott vele és szívesen töltött a gyermekkel hosszú órákat a természet szépségeinek megismertetésével. Érettségi után 1919-ben egy esztendőt töltött a wieni akadémián, majd a budapesti Képzőművészeti Főiskolára iratkozott be, ahol Réti István professzor keze alatt 3 évet töltött. 1923-ban egy évre Olaszországba utazott. Az 1925—26-os évek Párizsban találják. De a nyarakra mindig vissza-vissza jött Komáromba, ahol nemcsak a szülői házat latta viszont, hanem az erzsébetszigeti igen romantikusan fekvő kis tuszkulánumát is. Ebben a kis villában, mely valaha Beöthy Zsolt tulajdona volt, minden szórakozástól visszavonulva, az éjt is nappallá téve, áhítatos munkába merült. Kiállításokon is részt vett és már akadémista korában megkapta a Szinyei-Társaság nagydiját. Első kollektív kiállítását 1927 őszén az Ernst-Muzeumban rendezte. 1928 tavaszán a brünni Kunstverein hivta meg kiállításra, mely igen nagy anyagi és erkölcsi eredménnyel végződött. Majdnem minden művét megvették és sok portrait rendelést is kapott. De ez a siker még nem elégítette ki. Ugyanez év őszén Berlinbe költözött, ahol igen gyorsan vált ismertté neve. Megnyerte a legelőkelőbb folyóirat, a „Sport im Bild" nemzetközi cimlappályázatát. A kiadó többéves szerződéssel rábízta összes kiadványainak tervezését. A legelőkelőbb társaságokba lett bejáratos, és egyre-másra kapta az arckép megrendeléseket. Berlinben festett arcképeinek száma igen nagy. Rauscher György két év után, 1929. őszén Párizsba költözött. Két évi távollét után 1930 juliusában tért haza rövid pihenőre. A pihenés helyett ismét lázas munka következett. Egyik arcképet a másik után festette. Utolsó munkája, Pálffy-Daun grófné arcképe. A grófi birtokról a Tátrába ment. Ide utazott érte édesanyja, hogy hazavigye tüdőgyulladásban megbetegedett fiát. De sem a szerető anyai ápolás, sem a gondos apa orvosi felügyelete nem ludta megmenteni. A szépért lelkesülő szive október 3-án megszűnt dobogni.