A Nemzeti Szalon kiállításainak katalógusai 1933-1934

Magyar képírók kiállítása

ujabb megnyilatkozásával szemben, értékes eredményeik iránt elismeréssel vagyunk, de többé nem akarunk a szokott értelemben vett irányzatok — nevezzük izmusok — egyikéhez sem tartozni. Tisztában vagyunk azzal is, hogy a már elért eredményeken túl, a legjobb szándékú iránykitűzéseink nem kevésbbé fontosak, mert tömörülésünk kapunyitó szándék — a fény, igazság és megújhodás felé. Minden irányú felszabadulásra van szükségünk, emberi sorsba jutásra — hogy a magyar kultura érdekében dolgozhassunk. Mi már évek óta hirdetjük a nyomorból, megaláztatásból, kiszolgáltatottságból való menekülés mikéntjét. Egy utolsó erőfeszítéssel meg kell valósitanunk a mai gazdasági viszonyokkal számoló kívánságainkat. Kívánjuk tehát a magyar művészpolitika radikális irányváltoztatását. Autonomiát a képzőművészeti csoportok ügyeinek szolgálatában. Egy művészkataszteren keresztül az elismert és nyilvántartott művészek létminimumának biztosítását — munkaszolgáltatás ellenében. Jóléti és társadalombiztosító intézmények gondoskodásának kiterjesztését a képzőművészetre. A mértéktelenül elharapózott dilettantizmusnak és kontárságnak véget kell vetni az által is, hogy a művészeti kiképzést és általában a rajzoktatást, műtörténet oktatását meg kell reformálni — valóban művész kezekbe adni. A művészek és a társadalom egyéb rétegei között intenzivebb kapcsolatot kell teremteni, intézményes uton, hogy a művészet bármily irányú megnyilatkozásában mindenki által hozzáférhető és megérthető érték legyen. A magyar néplélek sajátosabb megnyilatkozása és fejlődése érdekében hagyományaink, különösen néphagyományaink, népművészetünk megmentését, bölcsebb értékelését és fokozottabb megbecsülését kívánjuk. Pár év előtt hangoztattam írásban és szóban a művészkataszteren keresztüli segítés szükségességét. A Magyar Képírók csoportja ezt az elgondolást magáévé tette és