A Nemzeti Szalon kiállításainak katalógusai 1932

I. Osztrák alpesi kiállítás

hogy a mindennapi megélhetésért küzdő ember vagyok, — olyankor csak kimeredő szemmel, elakadó lélegzettel, hangtalanul szívtam magamba az elém táruló gyönyörű látványt. Ilyenkor nemcsak a szem, de a lélek is mámoros bódulattal szívja fel a felejthetetlen képet és amikor hosszú percek után észrevesszük azt, hogy a verejték reáfagy ingünkre és a jégcsákánynak a csuklóra csavarodott szíjjá duzzadtra kötötte ereinket, akkor egy sóhajtás tör fel belőlünk és azt mondjuk, ez a kép festő ecsetjére való. Igen, de ennek a festőnek is a művészi ihleten kívül lelkes hegyjáró embernek kell lenni, mert csak az tudja művészetét komoly alkotásokra inspirálni. De igen is vannak, még pedig nagyszámban igazi alpesi festőművészek, mert hiszen lehetetlen az, hogy művészember ne lelkesedjen az Alpesek szépségeért, másrészt lehetetlen és nem hegymászó az, aki lelkében nem fogékony a művészetek iránt. Körülbelül ilven eszmemenetelem lehetett 1930. júliusában a 3510 m manas Zuckerhüttel csúcsán, melvnek folyományaképpen először vetődött fel bennem a gondolat, hogv az osztrák Alpesek szépségeit hivatott művészek által kellene bemutatni a magyar közönséqnek. Ezen elhatározásomat aláfestette az a vágy, ami minden egyes csúcstúrámon elfogott, hogy az ott élvezett szépséqeket bemutassam mindazoknak, akik nekem kedvesek és akiket, ha máskép nem, úgy a művészetek útján tegyek részeseivé az átélt gyönyörűségeknek. így indult meg kint az osztrák Alpesek között a gondolatnak az a köve, melyet az akarat patakja addig görgetett, míg a valóság kicsiny kavicsa létrejött. Gondolatommal Déry Bélához, a Nemzeti Szalon igazgatójához, fordultam, aki a szépért lelkesedni tudó művész lelkétől vezérelve és erős akarni tudással vállalkozott arra, hogy a Nemzeti Szalonban megrendezzük az Osztrák Alpesi Kiállítást, őszintén megvallva, az Ö személyében ki is merült támogatóim sora, mert minden oldalról, ahová erkölcsi támogatásért fordultam, a mai nehéz idők oesszimizmusa sugárzott felém és mindenki lehetetlennek tartotta, hogy a mai viszonyok között egy ily kiállítás létrejöhessen. Mások pedig azon feltevésbei* húzódoztak a támogatástól, hogy a kiállítás anyagi érdekeket szolgál. Megtanultam azt, hogy a szépségek eléréséért küzdeni kell és nem lennék hegymászó, ha ez a pesszimizmus elhatározásom keresztülvitelében meggátolt volna. Nem volt igazuk a kishitüeknek, mert ime létrejött mégis az Osztrák Alpesi Kiállítás, melynek a pesszimizmus csak annyiban tudott ártani, — 4 —