A Nemzeti Szalon kiállításainak katalógusai 1929

Képzőművészek Uj Társasága

ez mindenütt így van. A Hivatal csak rangsorba állítva tudja elképzelni a művészetet is.... * „Minden uj művészi megnyilatkozásnak gátja s hacsak lehet, megrontója: a nyárspolgári ízléstelenség." Pedig hiába minden gát. hiába minden ízléstelenség és megalkuvás: „senki a maga korát joggal meg nem tagadhatja." Rippl-Rónai jóízűen mosolyogva meséli el, hogyan „diplomatizálták" ki külföldi kiállításokon a kitüntetéseket, „olyan művek számára, melyeket odakünn észre se akart venni a zsűri, mig meg nem mondták neki, hogy alkotóikat kiknek tartják itthon az emberek. És hogy miként jutott győzelemre az itthon főzött s a párisi dinéken föltálalt terv: a hivatalos nagyságok minden elölt." Meg hogy miként ámítják ezek a „hivatalos nagyságok" az ilymódon „kidiplomatizált kitüntetésekkel, megrendelt kritikákkal, s egyéb jóhirekkel önmagukat és másokat"... — Milyen jó, hogy mindez Rippl-Rónait utján meg nem állította, s milyen jó, hogy mindez a praktika ma már a multté. Mert hiszen, ma már nem történnek ilyesmik nálunk, ugye, nem történnek? ... * „Idehaza semmi reménység se kecsegtetett" — irja egyhelyütt. — „A nagyfejnek részéről kinevetés, agyonkritizálás, soha semmi díj, vagy elismerés, mindig csak mellőzés, visszautasítás ez volt a részem 40 éves koromig. De nem desperáltam, nem törődtem vele: mit mond a kiállítás megnyitásakor képem előtt a legfelsőbb vélemény, vagy akár a miniszter — én a magam emberségére és tántoríthatatlan kitartásomra építettem. Pedig, hogy mily nehéz ott produkálni valami ujat, ahol minden újszerű iránt ösztönszerű irtózást éreznek a konzervatív természetü intézőkörök. azt mindenki keservesen tapasztalta, aki valaha valamilyen újítást kívánt létesíteni... Ó igen, azt a bizonyos diplöme d'honneurt vagy aranyérmet megadják a művésznek, de azt sem ők, a nagy óvatosak, azt sem itthon, hanem kerülő utón, valamelyik külföldi kiállításon és nem is akkor, amikor dukál, hanem amikor már ők maguk is megőszülnek és észreveszik, hogy elmaradtak, hogy jó volna ismét utolérni az ifjúságot."... Szerencsére, ma már nincsenek ilyen áldatlan viszonyok idehaza... Ma aranyérem, professzura, rang, állami megrendelés, méltóság, minden nyitva áll a művész előtt korlátlanul. Csak éppen, hogy ne akarjon valami ujat. ne legyen (hogyan is mondják?) „destruktív", hanem legyen „a szürkék hegedőse."... * „A mennykőcsapás szebb halál, mint a lassú hervadás!"... Milyen szép és jellemző ez a felkiáltása. És meg is magyarázza mindjárt, hogyan érti: „Amíg nekünk odakünn fáradságos munka közben nincs mit aprítanunk a levesbe, de ezzel nem törődve csak azon igyekszünk, hogy valami uj művészi szépet produkáljunk, amire szerintünk idehaza is büszkék lehetnek, akkor itthon nem-