A Nemzeti Szalon kiállításainak katalógusai 1928

A Munkácsy-céh első kiállítása

gyakran a legszélsőségesebb kísérletezésbe estek, túlfűtött lelkiségük egyre változó hangulataihoz keresve a megfelelő művészi kifejezést, az alatt a magyar művészet nem vesztette el önuralmát, még a leghangosabbaknál sem, s hű maradt önmagához. Igy volt ez a múltban is. Az érzés és annak formája: ezen fordul meg ugyanis minden művészet. A germán művészetben, általánosságban beszélve, mély az érzés, de szertelen a forma, a latin művészet formája viszont kristálytiszta, de az érzés nála nem nyúlik le a lélek titokzatos fenekére, a magyar művészetben azonban az áradó érzés keres magának megnyilatkozást, de sohasem válik szertelenné, formája is tiszta, egyszerű. Igy volt ez minden korban. Igy látjuk ezt itt is. Ami a magyar festőket jellemzi, érzéseiknek őszintesége, az őket körülvevő világ keltette benyomások tiszta művészi átírása, a maguk érzéseit, látománnyá alakult álomképeit látjuk alkotásaikban, melyek mindmegannyi gazdag vízió* a mai magyar élet tükörképei. Nem száraz ténykonstatálások. A művészek érzésein át képzeletükben fogant átszellemesitések. Egy pillantás e kiállításra — s ezt örömmel fogja megállapítani a magyar művészet minden barátja! — s azonnal látjuk, hogy művészeinket mily tisztára művészi problémák lelkesítik. Ami bennök közös, az a szin erőteljes hangsúlyozása. A magyar festő színben gondolkozik, s kiállításunkon mindenütt színek hatalmas zenéje